Bencsik János – Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból I. / Hajdúsági Közlemények 4. (Hajdúböszörmény, 1974)

Kocsis Róza: Ady-emlékek a Hajdúságban

újmódi piros lobogónak, hűségesek a magyar föld s magyar faj felcicomázatlan erősistenéhez." Természetesen Ady sem hagyta válasz nélkül „a bajuszpedrő szagú honkanász" vádjait. A Nagyváradi Napló 1902. november 6. számában Névtelen aláírással így válaszolt: „ ... Ady Endre nem vágyik vissza abba a magyar bőrbe, amely súlytásos, sallangos, zsinóros, betyáros ruhát kér. Eléggé magyar ő, mert hogy nem is lehet más, s az a harag, melyet ő a reakciós magyarság, olcsó nacionalizmus, fajtenyésztés, agrárizmus iránt érez, mindenkiben megvan, aki amellett, hogy magyar ember, kultúrember is akar lenni... If j. Móricz Pál érdekes, csinos tehetség... s mindig sajnáltuk, hogy az ő nagy ereje kicsi emberekhez illő tollászkodás közben kopik el." Az első összecsapást újabbak követték. Móricz állandóan korholta a „rossz útra tért" Adyt. Olykor még sajnálkozott is „tévelygésén". így 1904 elején, a mikor hírül vette, hogy Ady Párizsba utazik, ezt írta: „Párizsból még keser nyésebben tér vissza, és a magyar nemzeti irodalom csodás tulipánfájáról lc szakad ez a szép virág, melynek kora hervadását, mérges érintések miatti be teges fonnyadását — már itthonról — fájdalmasan tapasztaltam." Vajon a követelő jövő hangját meg nem halló Móricz fszánakozása megállíthatja-e a kibontakozását kereső, az élet teljes gazdagságát vágyó fiatal költőt? Meg nem állíthatja az bizonyos, de magára, vonta a lázadó dühödt gúnyolódásait. (Lásd Ady: Menjünk vissza Ázsiába; A kóser lapok, Egy kis ügy és egy nagy ügy stb. cikkeit!) Néhány évvel később azonban a Hajdúság írója megbékélt a „hullócsillag káprázatos pályafutásával". A Debreczen 1909. október 26-i számában olvasható sorok is ezt igazolják: „Sokan félreismerhetik, sokan kővel dobálhatják, de aki egyszer megértette, de ki egyszer táborába szegődött, holtig kitart mellette. Sok vonás van Adyban a „császárból", a Nagy Napóleonból. Vezérségre, diadalmas harcok megvívására, új eszmék hirdetésére teremnek az ilyen tehetségek, ilyen rendkívüli bizalommal és hivatástudással álcázott tehetséggel." Egyébként e sorok megjelenése előtt két nappal találkozott először és életében egyetlen egyszer, Móricz Pál nagy költőellenfelével, Adyval. Találkozásuk körülményeiről Ady Endre körül c. írásában (megjelent „Magyar sirató öreg kúriáktól a nagy pusztákig" c. kötetében 1926) részletesen beszámol. Az Ady-kultusz idején született írásból az is kicseng, hogy a „békés patriarchális világ után nosztalgikusán vágyó" Móricz valójában nem haragudott sosem a költőre. Sorsában a magyar sorsot látta, „tévelygéseit" fájlalta. A későbbiekben íródott Móricz művek szinte hódolatról tanúskodnak. Az a Móricz, aki pár évvel korábban idegenkedő kifejezésmódjáért ostorozta Adyt. 1928-ban a Magyarországban így nyilatkozott: „Ady Endre ...a fehér szülei házból, édesanyja, édesapja lelkes magyaros beszédjeiből gazdagította és hozta felülmúlhatatlan erejű, zsoltáros zengésű költői nyelvét." Élete végéig emlegette az egykori nagy költőellenfelet. Maga is az Adykutatók táborába szegődött. 1928-ban Ady Endre idesanyjánál c. írásában meghatott hangon szólaltatta meg a költő édesanyját, felidézve Ady emlékét. 47