Bencsik János – Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból I. / Hajdúsági Közlemények 4. (Hajdúböszörmény, 1974)
Bellon Tibor: A képek ereje
A KÉPEK EREJE (Megnyitó Madarász Gyula és Szilágyi Imre kiállításán) Bellon Tibor A terepen dolgozó néprajzosok mindig örömmel figyelik és gyűjtik össze azokat a különbségeket, melyek a munkás napok és az ünnepek között feszülnek. Minél nehezebb, szigorúbb a mindennapi munka, minél nehezebb megbirkózni a természet vad erőivel, minél verejtékesebben lehet kisajtolni a földből az Életet, annál örömtelibb az ünnep, az aratás megérdemelt boldog ünnepe. A munka feszítő ritmusa és a megpihenés, számvetés ünnepi öröme az a két pólus mely között az emberi élet ritmusa munkál. Mi most ilyen érzésekkel állunk e Múzeum fehér falai között, ünnepre jöttünk, megpihenni, erőt meríteni két kiváló alkotó művészetéből, Madarász Gyula és Szilágyi Imre gazdag világából. A múzeumoknak van egy csodálatos tulajdonságuk, hogy terük nem fejeződik be a tömör falak határán, hanem világuk sokkal tágabb. A régészet a múlt mélységeibe, a néprajz a hagyományos paraszti életforma sokszínű, gazdag világába vezet — a képzőművészeti alkotások mindegyike pedig különleges keretű ablak, melyen át az alkotó művész segítségével szűkebb vagy tágabb vilára látunk! Ha igaz, hogy a megélt valóság a tájhoz, korhoz kötődés az emberi megnyilvánulás formája, úgy ez a művésznél százszorosan igaz! A két kiállító művész alkotásaiban átsüt az alföldi ember szemléletvilága. A hajdúsági táj ott feszül a képeikben. Madarász Gyula képei lekötik, nem engedik elmozdulni a látogatót, drámaisága igaz emberi tartalmat, a megélt valóság igaz világát közvetíti felénk Az Alföld kötött agyagvilága, az itt dolgozó, küszködő emberek valóságát hozza, mely felett a sokszínű ég mintegy megadja a megláttatni akart világ küzdelmes szépségét. Ügy is fogalmazhatnám, hogy képeinek etnográfiai hitele van. A mezővárosi-falusi világ realizmusa árad alkotásaiból, s az az együttérző, megértő szeretet, mely a hitelét adja. Ember nélkül tájat ábrázol úgy, hogy fel sem tűnk az ember hiánya, mert valójában nem is hiányzik; a keze munkája, jelenléte a dolgokban ott van. Szilágyi Imre képei a megélt valóságot más oldalról közelítik meg. Az őt izgató problémák feszítéséből úgy keres kiutat, hogy megrajzolja őket olyannak, mint amilyennek a valóságban látja: csúfnak, gonosznak, félelmetesnek, nevetségesnek, játékosnak és vidámnak. És abban a pillanatban, ahogy a figurái megszületnek — érezzük, hogy ő győzött, felülemelkedett rajtuk,letiporta, megalázta vagy nevetségessé tette őket, s mi vele együtt örülünk és nevetünk, mert érezzük, hogy valamilyen nyomasztó dologtól szabadított meg minket. 39
