Bencsik János – Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból I. / Hajdúsági Közlemények 4. (Hajdúböszörmény, 1974)

Nyakas Miklós: A hajdúváros küldötteinek folyamodványa az országgyűléshez 1792-ben

A HAJDÜVÄROSOK KÜLDÖTTEINEK FOLYAMODVÁNYA AZ ORSZÁGGYŰLÉSHEZ 1792-BEN Nyakas Miklós Az alábbi közlendő emlékirat részét képezi annak a sokirányú és rendkívül céltudatos folyamatnak, amellyel a Hajdúkerület vezetői a városok kiváltságolt rétegei számára (hajdúnemesek és armálisták) biztosítani akarták a teljes értelemben vett nemesi jogállást; tehát a lokális hajdúnemesi jogok elmélyítését, mindenekelőtt a hajdújogon bírt telkek nemesi birtokká való átalakítását. Bár Bocskai István privilegiális leveleiben a hajdúvitézeknek kétségtelen nemesi jogokat biztosított, s azok azt a XVII. század nagy részében gyakorolták is (országgyűlésekre is meghívták a városok képviselőit, adót nem fizettek stb.), e század végére azonban alapvető változások következtek be. A török elleni felszabadító háborúk során a bécsi udvar fokozatosan adóval terhelte meg őket, s ez hamarosan rendszeressé vált. A hajdúvárosok kiváltságain így komoly csorba esett, sőt jó ideig a kamarai alávetettség veszélye is fenyegette, s ez már majdnem földesúri fennhatóságot eredményezett volna. Komoly veszélyt jelentett a kerületi önállóságra Szabolcs vármegye törekvése, hiszen fő célkitűzése volt a területére telepedett hajdúvárosok bekebelezése, vármegyei fennhatóság alá vetése. Ilyen körülmények között természetesen nem beszélhetünk nemesi jogállásról, sőt a hajdúvárosok a XVIII. század túlnyomó részében kénytelenek voltak maradék kiváltságaik megvédése érdekében védekező politikát folytatni, amelyet a hajdúszoboszlói Csanády főkapitányok alatt lényegében sikerrel hajtottak végre. A fenti fejleményekkel párhuzamosan nagyfontosságú változások mentek végbe a hajdúvárosok belső társadalmi szerkezetében is. A XVIII. század folyamán semmivé lett az eredeti többé-kevésbé homogén társadalmi szerkezet, sőt a század végére komoly belső társadalmi feszültségek jelentkeztek. A problémakör gyökere abban áilatt, hogy az eredeti hajdúleszármazottak (pontosabban az 1702-es összeírás proprietáriusai) és az armálisták ki akarták szorítani és ki is szorították az eddig közösen használt földekből a beköltözötteket és a zselléreket. Az eddig közösen bírt határrészeket maguk között osztották fel, ami valamennyi hajdúvárosban zavargásokhoz vezetett. A társadalmi elkülönülés folyamata — amelynek elemzése nem lehet feladatom — egészen a polgári átalakulásunkig olyan nehezen áttekinthető problémahalmazt eredményezett, amely a hajdúvárosok belső helyzetét alapvető módon meghatározta. E nagyfontosági folyamat természetesen kihatott a gondolkodásmódra is. A hajdúnemesek és az armálisták (pontosabban a belső telkek tulajdonosai) nemesi jogaikra hivatkozva állottak szemben a beköltözöttekkel, s céljuk a hajdúfundus valóságos nemesi telekké 16