Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
Ez a felfogás szinte a mai napig tartotta magát, amikor is tévesen bár, de egyértelműen palóc népségként emlegették Polgár lakosságát, s palóc voltukat az azonos helyről történt, tömeges betelepítéssel hozták szoros kapcsolatba. A most elkészített helytörténeti monográfia feladata volt az is, hogy az újratelepítés kérdését tisztázza, amely alapvetően megmagyarázhatja a népesség etnikai hovatartozását is. A betelepítés—betelepülés szakaszos és időben hosszan tartó folyamat volt, miáltal a népesség is csak lassan ötvöződött az uralkodó népelem, a palócság javára, többé-kevésbé palócossá. A betelepülés következtében laza szerkezetű és heterogén jellegű jobbágyközösséget új otthonában, a Hortobágy melléki Polgáron két tényező alakította, formálta, végül is összekovácsolta. Egyfelől az alföldi, tiszántúli természeti és társadalmi környezete, másfelől pedig a jobbára palóc hagyományai. E témával foglalkozó, korábbi tanulmányunkban, miközben a Hortobágy északi legelőterületének juhászatát elemeztük, kimutattuk, hogy a polgáriak állattartásának legjelentősebb területe, juhászatuk a hortobágyi pásztorkodáshoz kapcsolódott, melynek anyagába a nyírségi vándorjuhászok hagyományai is ötvöződtek. 68 2 Az Alföldhöz, a síkvidéki gazdálkodási formához köti Polgárt településszerkezete is. Két beltelkes, ólas-kertes telekrendszere, ahol a falubelsőben a lakóházak állnak, amelyet az állattartás és földművelés céljait szolgáló kertek öve fogja körül, az alföldi településekhez hasonló, szemben a hegyvidékeken is általános (tehát a palócság zömének lakóhelyén is) csűrös telkekkel 68 3 A fent írtakhoz bizonyításként még annyit, hogy Polgáron nem ismerik, következésképpen nem is alkalmazzák a csűröket. 6 8' 1 A csűrről az okleveles forrásokban is csupán egyszer tettek említést. 6 8" Az elmondottak tehát azt bizonyítják, hogy az ideszármazott népességet az alföldi, szűkebb értelemben tiszántúli környezete asszimilálta, különösen a gazdálkodását erősen befolyásolta. A közösség azonban számos néprajzi vonást megőrzött, amelyek révén a palócokkal tart rokonságot. A legszembetűnőbb az, hogy a polgári lakóházak tetőszerkezetében a palócház egyik változatát ismerhetjük fel. t,8G Utcai homlokzatán széles vízvezető je van, fölötte a vértelek szöglete pedig a régi füstnyílás maradványa. Az épületek zsúppal való fedésére utal az, hogy a tetőgerinc neve ma is általában siríny (sörény). A zsúpot a polgári ember is zsufnak mondja. 68 7 A mestergerendák falon túlnyúló végeit ugyanúgy faragással díszítették, mint a palócok. 688 A XX. század elejére a még gyakran előforduló ágasfás tetőszerkezetű házakat teljesen kiszorította az említett palócház. A lakóház belső szerkezete. a helyiségek rendeltetésszerű használata azonban nem utal a palóc eredetre. 682. Bencsik János, i.m. 1969. 683. Györffy István: A matyókról. Magyar nép — magyar föld, 1942. 243—246. 250. 684. Borovszky Samu: Heves vármegye, Bp. 1909. 196. 685. ,.Bíró Kapus Istvánnak a Szérüs kertyáben lévő Derék nagy Tsürit meg gyújtották." HL. Div. P. F. 2. N. 85. 1826. 686. A magyarság néprajza, I. kötet, 205. 687. Malonyay D.. i.m. 214. 1., Selmeczi-Kovács Attila: A zsupfedél készítése a keleti palócoknál. Ethn. LXXIX. 1968. 548—558. és 548. 688. Malonyay D., i.m. 214., Selmeci—Kovács A., i.m. 548. 96
