Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
pakolták meg. E munkához nem alkalmazták külön szekértípust, csupán vendéggúzzsal és vendégoldallal szerelték fel, a megrakott szekeret azután — keresztben — rudallókötéllel lekötötték. A szénahordás és a kazalrakás munkájához már a XIX. század közepén is vasvillát alkalmaztak. 628 A fent rakodó munkás rövidebb, a villás pedig hosszú nyelű vasvillával dolgozott. 6—3 méteres létrát használtak a tetőzéshez. A kazal- és a szekéroldal hulló ját kis fejű, hosszú nyelű gereblyével húzták le. Csak szabadon tárolták a gazdasági udvarban is a szénát, amelyet téglalap alapú kazalba, vagy köralapú boglyába rakták össze. Alája fát, csutkaízikei tettek, tetejét szalmával borították meg. A kazal sarkaira szarvat gyűrtek, azzal emelték, s az oldalát pedig utána bélelték. Szénakötelet csavartak, s azzal kötötték le a kazlakat is, a boglyát is. A lemaradt kis csomó szénát rudasba pakolták, csikónak nevezték. Ha nyirkos volt a széna, akkor a kazalban, középen, rudat hagytak, amellyel szellőztették, s ellenőrizték a belsejét. Vizes helyen körülárkolták a kazlat, hogy a víz ne folyjon alája. Az állatok kártevése ellen pedig ideiglenes kerítéssel, ráccsal, kóróval vagy náddal védték. A kazalból horoggal húzták a szénát. A módos parasztok gazdaságában már a kazlat hetente megvágták, s e munkához régi kaszát vagy fecskefarkú szénavágót alkalmaztak. A szénamunkához az 1920-as években kezdtek gépeket, fűkaszálót, rendforgatót alkalmazni, azokat is csak a környék uradalmai használták. Lovasgereblye az egyetlen gép, amelyet a módos parasztgazdaságokban az 1910-es évektől alkalmaztak. Vetett takarmányok közül a lucernát és a lóherét termesztették. Tavaszi zöldtakarmányként alkalmazták a kétszerest. A rozs és a búza kevert vetése korán megnőtt, s ezzel pótolták a takarmányt. ÁLLATTENYÉSZTÉS A faluközösség állattartását tanulmányozva, megállapíthatjuk, hogy a családok gazdasági helyzete, gazdasági berendezkedésük jellege alapvetően meghatározta azt, hogy milyen igavonó állatot tartottak az egyes paraszti üzemekben. A szarvasmarha változatos és sokoldalú haszonvételi lehetősége miatt nélkülözhetetlen volt a kisparaszti háztartásokban is. Mivel bő legeltetési és szénatermelési lehetőségük volt. még a szegényebb családok is tarthattak egy-egy fejőstehenet. Ha nem tudták kiteleltetni tehenüket, akkor ősszel eladták és helyette tavasszal másodfí1 üszőt vásároltak, azt állították tenyésztésbe. A jó fejőstehenet nem adták el családjuktól, sőt utána egy üsző borját meghagyták magnak, a kiöregedett tehenet pedig feljavították és só'reként értékesítették. A három-négy holdas törpebirtokos tehenekkel művelte meg szántóföldjét. A kisüzemben az ökrök és a lovak költségesek voltak, mert annyi takarmányt fogyasztottak, mint a tehenek. Az ökrök igaerejét nem is tudták kihasználni, bérmunkát pedig nem szívesen végeztek velük, mert lassúak lévén, kevés hasznuk volt. A kisbirtokos lovas gazdák azonban a földművelés mellett rendszeresen fuvaroztak. Nemcsak helyben vállaltak bérmurikát, hanem Debrecenbe és Miskolcra is eljártak fuvarozni. A középbirtokos parasztok 628. Uo. Div. P. F. 5. N. 31. 1779. 78
