Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)

A XIX. század második felében a politikai-társadalmi (jobbágyfelszabadítás), illetve a természeti-társadalmi (árvízmentesítés, tagosítás) változások következtében a parasztgazdaságok termelési szerkezete átalakult. Gazdálkodásukban minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott a szántóföldi termelés. A földművelés gazdasági fontosságának felismerésével párhuzamosan az olcsó állattenyésztés alapját jelentő kaszálóréteket és legelőket feltörték. A földművelésre berendezkedő faluban a földtulajdon fokozottan differenciálja a társadalmat, mélyíti és tartóssá teszi az eddig is meglévő társadalmi különbségeket. A parasztgazdaságokat termelési szerkezetük jellege szerint két csoportba sorolhatjuk: A jobb minőségű talajon gazdálkodók földművelésre rendezkedtek be, a szikes határrészek tulajdonosai a birtok nagyságától függetlenül fél-külterjes állattenyésztésbe kezdtek, gyakran falka számra, nevelték a szarvasmarhát, a juhot, a sertést és a baromfiakat. Adatközlőim úgy emlegetik, hogy nagyszüleik idejében erőszakkal adták a földet a parasztnak. „Nagyapám kikapott a tagért, mert nem akart kelleni neki a föld. Mindenki annyi földet fogott, amennyit akart, mert föld bőven volt." A tagosítás (komesztálás) után a nagyobb birtokokra kiköltöztek a tulajdonosok, tanyát építettek. Tizennégy olyan nagygazda volt, aki 100 hold körüli birtokon gazdálkodott. A faluban a kisebb birtokosok maradtak, azoknak is volt bőven, felibe, részibe is művelhették a káptalani földet. Ott szántottak, ahol akartak. Még a gyalog (volt zsellér) embernek is jutott föld, két hold élőföldet (szántóföld) és két hold legelőt osztottak részükre is. A földbőség tudata máig él a falu lakosaiban. Polgár határában a nyomásos gazdálkodásnak csak az emlékeit találhatjuk meg. Már a múlt század végén ki mivel akarta, azzal vetette be a földjét. Ennek a magyarázatát a korai tagosítás földművelésre tett hatásában kell keresnünk. A tagosítás emléke egyes határnevekben ma is él. Ilyen az ún. tagi föld elnevezés, amellyel azokat a határrészeket jelölték, amelyeken az úrbéres telkek voltak, s tagosítva kapták meg az egyes családok. Két minőségű tagot különböztettek meg, a nagytag, az előbb írt határrészeken, illetve a kistag, a volt zsellérek részére kimért két hold szántó. A tagi földek a Ferenciháton, a Piócási dűlőben, Örötvényódalon és a Pélitagon voltak. Ide számították még a Munkfődet. Ma már a tagi földek elnevezéssel foglalják össze a Kengyel, a falu és a Kapros között fekvő szikes határrészt. A tagi földek szikesek lévén, elsősorban az aprómagvak (rozs, búza) termesztésére használták. Esős időben a mélyebb részein megállt a víz, s el kellett csapni kaszálónak. Az aprómagvak közül is elsősorban a rozsot és az őszi búzát vetették ide, kedvezőbb időjárás esetén a tavaszi kalászosok, az árpa, a zab. a köles is megtermett. Ezeket a nyári meleg nem veszélyeztette. A kalászosok után a talló felszabadult, s az állatokkal járatták. A tanyák körüli szikeseken is effajta gazdálkodást folytattak. Lucernával javították a talajt, négy-öt évig kaszálták, majd kiszántották, s a következő évben ugarnak maradt. A szántóföld ugaron való pihentetése a tagokon általános volt. A tanyahely körüli földet két-három évig is ugaron hagyták, pihentették, közben az ugarmezőt állataikkal legeltették. Az ugarmezőt a szarvasmarha és a juh nagyon szerette. Kapás veteményt itt nem termesztettek. .Az őszi vetés után a tarlót hagyták meg ugarként. Következő évre nagy fű nőtt rajta, s csak ősszel szántották fel. 65