Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
tes határ, pl. a Selypes vize, nem volt, akkor vagy csóvákat (két-három ásónyomnyi földet a mezőből kiemeltek és oldalt lefordítottak) vagy határhányásokat (kisebb földhalmokat) készítettek. 2 1 Az így megjelölt határra a mezőn sokat tartózkodó emberek, elsősorban a pásztorok, a halászok, a pákászok és a méhészek ügyeltek is, mert, ha a szomszédos helység határára tévedtek, akkor szigorú kártérítésre kötelezték őket. 2 2 Ezért aztán egy-egy határper esetén gyakran az idősebb pásztorok és halászok tanúskodtak. 2 3 Jellemző adatként említjük meg Szűcs András csegei lakos, 1768-ban tett vallomásából az alábbi sorokat: „Török Péter, a ki a Fatenst (tanút) örökbe tartotta (Tiszakesziben), a Selypes vizén a maga ölébe átal vitte a Kígyós domb oldalába, s ottan három hánt határokat mutatott, ilyen beszédeket tévén a Fatenshez, a ki akkor mintegy 12 esztendős lehetett, megemlékezzél fiam rólla, hogy ez a hármas határok a Tarjáni, Polgári és Dersi földek között legyenek. Meg is akarták tsapni a többi gulyások, akik akkor ottan voltak. . . a tanút emlékezet okáért." 2 4 A tiszai árvizek rendszeres pusztításai súlyos károkat okoztak a lakosságnak, mert víz alá került az egész táj, akadályozták az őszi és a tavaszi munkákat, tönkretehették a vetéseket, a kaszálóréteket, még a legeltetést is gátolták. A polgáriak 1824-ben kelt panaszára szerkesztett ügyészi válaszból azonban az derül ki, hogy a földesúr nem vette komolyan számításba a rendszeres természeti csapást, hisz így vélekedtek: „Tavaszkor. . . a Tisza mellett levő lakosok önként óhajtják ... a Tisza árját.. ." 2 5 Eninek ellenére, már 1834-ben foglalkozniuk kell egy gátrendszer kiépítésének tervezetével, amely nagyjából a mai Polgár—Tiszavasvári múút mögötti területet mentesítené. 2" Végleges megoldást azonban csak az országos méretű Tisza-szabályozás hozott, amelynek eredményeként az 1850-es évek végére árvízmentessé lett a határ. 2' Természetesen továbbra is gondot okoztak a belső, többnyire lefolyástalan tavak, az Örötvény, a Bogát tava és a Kengyel. A város vezető testülete arra kényszerült, hogy 1871-ben a Bogát tavának és az Örötvénynek, 1872-ben pedig a Kengyel vizének lecsapolását tűzze napirendre. 2 8 21. Uo. 22. „1768, az Pasa hát Polgári felől való oldaláról, mint valóságos Polgári határrul... Tisza Tarjányi be hajtatott két ökröket, a melyet a tiszttartó visszaadott." Uo. Div. P. F. 5. N. 44. 23. 1768-ban a 99 éves Gyöngyösi János, most csegei lakos... „míg Polgáron és Kesziben lakott, idejét pásztorsággal töltötte." „Beke János, aki 126 esztendős volt, Kenderesi Benke, mind kettes régi híres pásztor emberek meg mutatták.. „Régi öregektől, nevezetesen Sipos Istvántul, Iván Jánostól Pásztor Emberektől hallotta..." „A Láncz fokát, mint halász (Belényesi Mihály, 56 éves, Szederkény-i lakos) rekesztette is." Uo. Div. P. F. 5. N. 44. 1768., Uo. F. 6. N. 308. 24. Uo. Div. P. F. 5. N. 44. 25. Uo. N. 253. 26. Uo. F. 6. N. 330. 27. SZL. Polgár Jkv. 1858. N. 1 28. Uo. 1871. november 26., 1872. 352. oldal. A határnevek feldolgozása közben első sorban az adott névanyag néprajzi vonatkozásait emeltük ki, a népi gazdálkodásban betöltött szerepét hangsúlyoztuk. Az elpusztult falvak (Kékes, Csősz, Szentmiklós, Margita) pontos topográfiáját és történetét lásd Sugár István dolgozatában. 5
