Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)

1. A polgári határ továbbra is maradjon három nyomásban, úgy hogy a telkes jobbágynak minden nyomásban három különböző minőségű földdarabja legj/en. 2. A földek felosztása teleknagyság szerint történjen. Tehát először az egésztelkesekét, majd a féltelkesekét stb. adják ki. A lakosok ugyan ennek pontosan az ellenkezőjét szeretnék, azt, hogy az osztás a házak sorja szerint történjen. Ezt nem javasolta, mert a ,,Ház sorja magában is egy zavarodás, mivel vegyítve vannak a Földes Gazdák házai a Gyalog­szeresek Házaival, de állandó sem lehet, a Házakat gyakran el tseréli a Fel végesi Földes Gazda az Alvégesi Gyalog emberrel, vagy meg is hal a Gazda, az özvegye elégtelen lévén a Föld bírására, annak adódik a Föld, akinek tehetsége és érdeme van reá". 3. Adjanak minden egész telek után egy kilás kenderföldet. 4. A réteket hasonlóképpen kell felosztani, s minden telkes jobbágy­nak három részben kimérni, úgymint az Alsóréten, a Morotva közt. a Felsőréten. 5. A dűlők kijelölésénél hallgassák a gazdákat meg. mert azok tud­ják legjobban ,,a Vízállásos helyeknek tulajdonságát". 6. Csak 117 jobbágytelkei mérjenek ki, mert a dicális összeírásban is csak 115 szerepel. A „többit, a mi a majorság Tábláktul elmarad, lehet mint Deserta földeket árendára ki adni... a Polgári Lakosoknak". 7. A felmérés után a polgári jobbágyföld a következőképpen tago­lódna: a) tényleges jobbágytelek (ennyi volt az urbáriumban) 117 b) maradék telek 12 3/4 c) a városnak jutna 4 d) a plébánosé lenne 1 e) a templomé lenne 1 2 f) a tiszttartóé lenne * 1 g) az ispáné lenne 1 h) a boltosé lenne 1/4 i) az egyik polgári kerülőé lenne 1/4 k) a másik polgári kerülőé lenne 1/4 1) a katonáé lenne 1/4 m) az uraság korcsmárosáé lenne 1'4 n) a mészárosé lenne 1/4 o) a főnótáriusé lenne 1'4 p) a vicenótáriusé lenne 1/4 Összes telek tehát: 139 1/4 8. A felmérés eredményeként az uraságnak lenne minden nyomásban legalább „200 köblös Majorság Táblája". A határfelmérés olyan nagy horderejűnek bizonyult, hogy Haraszthy a majorság átszervezését is szükségesnek tartotta. Azt javasolta, hogy Polgáron is létesítsenek majorságkertet a bacsóház mellett. Ha ez meg­történt a folyási táblát fel lehet számolni, s mivel ott istálló is van, leg­célszerűbb lenne itt az uraságnak a „Svejtzerait" letelepíteni. A mostani folyási tábla 45 köblös területét, és a szántóföldekből is 30 köblöst legelő­nek lehetne fordítani, a mostani folyási kertbe pedig a margitai gabonát 66

Next

/
Thumbnails
Contents