Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
kötelező 18 nap robotot „kézi munkával" fogja megtenni, a másik részük — akik „váltásra bocsájtatnak" — 4 rhénes forint és 30 krajcárt fizetnek. Ugyanez a két alternatíva vonatkozott a házatlan zsellérekre is. A közösség kötelessége volt hosszú fuvart teljesíteni, a vadászathoz embereket állítani, a „Gulya bélyogzására és olvasására" segítséget adni. A kisfaludi révhez a mesteremberek segítségére „gyalog embereket" kellett küldeni. Hasonló folyamat zajlott le a derecskei uradalomban is: az úrbérrendezés után a földesúr súlyos robotot vetett ki a lakosságra, majd a majorsági gazdálkodás meghonosodásával (a XIX. század második évtizedétől) kezdetét vette a természetben teljesítendő úrdolga is. 21 j Polgáron a kilencedet továbbra is „szemül" válthatták meg, a kialkudott tételek azonban jelentősen emelkedtek. Az egész telkes jobbágy ugyanis a váltságba 3 kila tavaszbúzát, 6 kila rozsot és 6 kila árpát szolgáltatott be, mégpedig „jól 'megszelelve és tisztán elkészítve". A bárányokból, borból, méhekből, káposztából „és más egyéb termésből" az uraság a kilencedet „természetben" (azaz a tényleges termés alapján) követelte. Az egymást követő contractusok pontjait áttekintve világossá válik a földesúri terhek növekedésének a tendenciája. Ennek veszélye fennállott már a század derekán, a káptalan gulyájának megjelenésekor, tényleges valósággá azonban csak az úrbérrendezés után válhatott. A káptalan a jobbágyi terhek növelése mellett kísérletet tehetett a földművelő majorsági gazdaság kiépítésére is. A jobbágyok terheinek növekedését azonban semmiképpen sem szabad úgy felfognunk, hogy az a jobbágyok vagyoni tönkremenését eredményezte. Erről nincs szó, hiszen a jobbágyok változatlanul a terhek pénzbeni megváltását tartották előnyösebbnek, ami azt bizonyítja, hogy pénzzel folytonosan rendelkezhettek. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy még az 1802-es szerződésben is csekély a ténylegesen ledolgozandó robotnapok száma, ami a telkes jobbágyréteg gazdasági erejét semmiképpen sem törhette meg — azt legfeljebb csak megszoríthatta. A terhek növekedése mellett egyébként a polgáriak hamarosan olyan földbérleti lehetőséget is találtak maguknak, amely az előbbi folyamatot nyilván észrevehetően ellensúlyozta. Ez a szentmargitai árenda volt, amelyet más vonatkozásban már érintettem. Az első általunk is ismert contractust 1784. december 31-én írta alá a káptalani nagyprépost, amelyben „Polgári Lakossainknak Instanciájokat tekintetbe vévén" Szentmargita egy részét bizonyos pénzösszeg lefizetése mellett a polgáriak használatába adta. 21 0 E határrészt rétnek, legelőnek és szántóföldnek egyaránt használhatták. Szinte bizonyos azonban, hogy a szentmargitai árendálás gyakorlata ennél régebbi keletű, mert a fenti terület körülírását azzal is pontosabbá tették, hogy „a mint régtül fogva is bírták" — tehát egy ré215. Szendrey I. i. m. 106—114. 1. 216. A polgáriak contractusa a szentmargitai árendára. 1784. december 31. Az árendális ráta a ..Bial halmátul fogva a Folyás mentiben a Selypesigh, és a Selypessen által a Bogár fokára, onnat a Ludasra, és a Kristályra, a Kristály mentiben le a Papp Tavára a Selypesigh, a Selypes mellett pedig fel felé és azon által a Gyűrű fokára, a Gyűrű foka mentiben feli felé az Erdőnek, az Erdő mellett által a Gyűrű fokán azon Lapos Gazœ teli gazolónak, vagyis Legeilőnek egy nagy fűzfa mellett pedigh a ház felé, onnat fel a folyá6 felé, ugyancsak a Folyásig" terjedt. Uo. Div. C. F.5 N.175. 55
