Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
ben elrendelte, hogy Polgár ne Szabolcshoz, hanem Borsodhoz tartozzék., de az adót itt is külön fizesse. 13 7 A káptalan tehát pillanatnyilag teljes győzelmet aratott, hiszen Polgár számára rendkívül kedvező feltételeket sikerült biztosítania. Egyrészt portáit felére csökkentették, másrészt a várost sikerült Szabolcs vármegye támadásai ellen hathatósan biztosítani. A káptalan eljárását a szabolcsi nemesség nagyon rossz néven vette és a Helytartótanácsnál élénken tiltakozott az eljárás ellen. A káptalanhoz hasonlóan itt is történeti-jogi érveket sorakoztattak fel. Polgár és Szentmargita 1549-ben 70, illetve 76 portával nem Borsod, hanem Szabolcs joghatósága alatt állott, utána pedig a hajdúvárosok sorába tartozott. Miután e kiváltságát elvesztette, a diéta nem Borsodhoz, hanem Szabolcshoz csatolta. Hivatkoztak az 1723/62 tc-re (úgy értékelve az eljárást, mint a vármegye teherhordó képességének aláásását), s Polgár elszakítását törvényellenesnek bélyegezték. Végül kijelentették, ha ez így marad, akkor a törvényt és ésszerűséget csúfolják meg. 13 8 A káptalan válaszában módfelett csodálkozott Szabolcs érvelésén, s álláspontján nem volt hajlandó változtatni, érveit is újból kifejtette. Az ügyben 1738-ban fordulat következett be Szabolcs vármegye javára. III. Károly ugyanis jogosnak ismerte el Szabolcs megye törekvését. 13 9 E tényen felbátorodva a vármegye azonnal éreztette haragját a polgáriakkal. 1738-ban a helyiségbe katonaságot szállásoltak be, „az mint hallyuk Tekintetes Nemes Szabolcs Vármegye rendelésébül" —, írták a polgáriak. A jobbágyoknak szénát, húst, kenyeret, abrakot és szekereket is kellett adniuk. „A német szavából is kitetszett, őköt úgy igazgatták ide, hogy tizenkét Esztendőtül fogvást szabadságban élvén, itten tőlünk minden kitelhet" —, panaszkodtak. Űjra megpengették az ismerős fenyegetés-síránkozást is: „Ha mégegyszer illyen súlyos Transenna következik szegény helységünkre éppen meg nem maradhatunk". lí( ) 1741-ben a fenti eset újra megismétlődött, Polgárt katonaság szállotta meg ugyancsak Szabolcs megye parancsából. A jobbágyok esedezve kérték a káptalant, intézné el azt, hogy „Borsod Vármegyéhez incorporáltatnánk," mert ha a község végképp Szabolcs fennhatósága alá kerül „azonnal kívánnyuk pusztán hadni Polgárt." E beszállások valóban súlyosak voltak; egy ízben pl. több teher esett Polgárra, mint Kállóra vagy Rakamazra. A jobbágyok ennek okát abban látták, hogy „azon okbul graváltattunk, hogy Pápisták vagyunk", bár a tényleges helyzet nyilván nem ez volt. Ezért újra kérték a káptalant, hogy vagy Borsod vármegyéhez csatoltassa őket, vagy a separta porta jogát biztosítsa, „mert másként pusztulásunknál egyebet nem remélhetünk". 14 1 A vármegye 1741-ben már egyenesen arra tett kísérletet, hogy Polgáron a vármegyei háziadót megvegye. E célból a küldöttség a nemesi köz137. A Helytartótanács a káptalannak. 1732. , ut oppidum Polgári non Szabolcsensi verum potius Borsodiensi Comitatui applicetur". HL. XII—2/b N.16 D.2 F.2 fr.44. 138. A Helytartótanács a káptalannak. 1734. mellékletben Szabolcs vármegye tiltakozásával. Uo. fr.48. 139. Uo. F.3 fr.17. 140. Polgáriak a káptalannak. 1738. Uo. F.2 fr.3. 141. Polgáriak a káptalannak. 1741 aug. 24. A levélben megemlékeznek a kolerapusztításáról is „az istencsapás nagyon meglátogatta őket." Uo. XII—2/c Div.. P F.3 N.145. 36
