Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
vábbi alakulásából is. A fent ismertetett ellentét ugyanis éppen nem volt ritka a kor magyar társadalmában, különösen szabadalmas helyeken, szabad királyi városokban, 1 1' s ugyanilyen problámákkal kellett megküzdeni a derecskei uradalom népének is. Az armálisták mindenütt jogaik érvényesítésére törekedtek, s ahol sikerült elérniük adómentességük biztosítását, ott számuk is növekedett, hiszen az ilyen helyek mágnesként vonzották őket. Éppen e törvényszerűséget is figyelembe véve mondhatjuk, hogy Polgáron vereséget szenvedtek. Lélekszámuk ugyanis nem hogy növekedett volna, hanem egyenesen fogyott, miközben a város népessége gyors ütemben szaporodott. Szabolcs vármegye által 1746-ban készített armálista összeírásban Polgáron mindössze hat nemest találtunk az 1732-es 11-el szemben. A következő évben pedig számuk négyre apadt. 11 8 E jelenség csak azzal magyarázható, hogy találhattak maguknak olyan helyet, ahol érvényesíthették jogaikat, így pl. Tóth György nemes emberrel 1799-ben Üjfehértón találkozunk, pedig ő az 1727-es telepítésnél „első lakos volt azon kori megülésben". 11 9 A nemesek vereségének fontos oka volt Polgár időközben kialakult különös jogállása — a separata porta. E jogállás birtokában ugyanis a portális adót nem a vármegye, hanem maga a jobbágyközösség vetette ki és hajtotta be. A polgári armálisták ilyen körülmények között tehát a Szabolcs megyei nemesség támogatására sem számíthattak. Az 1790-es országgyűlést követően a polgári armálisták kihasználva a köznemesi befolyás erősödését, kísérletet tettek nemesi jogaik érvényesítésére. Szabolcs megyéhez az iránt adtak be kérelmet, hogy „a Portio teher alól ki vétethessenek". A polgári tiszttartó e kérés teljesítését lehetetlennek tartotta „lévén Polgárnak Separata Portája". 12 0 A káptalannal, Szabolcs megye hatóságával folytatott küzdelemben és a belső társadalmi harcok közepette alakult ki az új közösség önkormányzata. Az 1727-es telepítő szerződés már rendelkezett a tanács és a bíró meglétéről. E fórumoknak a telepítés pillanatától működniük kellett, hiszen nélküle a telepítés egésze is elképzelhetetlen. Láttuk azt, hogy e szervekben az első években az armálisták voltak a hangadók, de 1732 után a hatalom kicsúszott a kezükből és az a taksás-jobbágy réteg kezébe ment át. A bírón (főbírón) kívül a tanácsban hat esküdt vett részt, s ezek egyike a törvénybíró (latin nyelvű forrásokban iudex minor) címet viselte. Ö volt a bíró helyettese. A választásokra évenként került sor, ahol — valószínűen — felkiáltással választották a tisztségviselőket. Fontosabb események eldöntésénél azonban a közösség egésze hallatta szavát. Ilyen gyűlésnek lehettünk tanúi a szilvásban tartott emlékezetes összejövetelnél, ahol az armálistákat kizárták a hatalomból. A tanács irányította a közösség egészével kapcsolatos ügyeket, rendezte a kötelezettségeket a földesúrral szemben, ellátta a separata porta létéből fakadó feladatokat (hadiadó, beszállásolások, valamint Szabolcs vármegye házipénztárába bizonyos összegek befizetése). 12 1 Irányította a közösség belső életét, ítélkezett kisebb bűnügyek117. Vö. Varga J. i.m. 242. 118. SzL. Conscriptio Nobilium Armalistarum 1746 és 1747. 119. HL. XII—2/c Div. P F.9 N.459. A nagy időkülönbség miatt valószínű, hogy Tóth György az 1732-es összeírásban szereplő Tóth György fia volt. Egy másik volt polgári armalista Császár János ekkor Tiszaörsön lakott. 120. Uo. XII—2/c Div. P F.9 N.459. 121. Lásd Polgár különös jogállása c. fejezetet. 32
