Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
száros Mihály esküdt jogállása. A levélben szereplő 51 többi lakos közül — s ez pedig majdnem az egész akkori lakosság — legfeljebb csupán további négyről tudtuk kimutatni nemes voltukat. Ezek közül egy ráadásul a tanácsban is szereplő Balázs János fia volt. E számvetés eredményeként megállapíthatjuk, hogy az armálisták létszámukhoz viszonyítva a községben aránytalanul nagy hatalmat tartottak a kezükben. Az armálisták e helyzetet arra akarták felhasználni, hogy földesúri adó kivételével valamennyi tehertől megszabaduljanak. A portió teher lerázására tett kísérlet különösen veszélyes volt a többiekre, mert siker esetén azt eredményezte, hogy a nemesek terhét is a többieknek kellett volna viselni. A kérdés különös élességgel vetődött fel az 1732es összeíráskor. A Helytartótanács emberei ugyanis mentesítették az armálistákat az adó fizetése alól. 11 6 Az ügyet a többiek falugyűlésen tárgyalták meg, ahol felszólították a nemeseket, hogy e jogállásukat bizonyítsák be. Ezután mindenféle „visszavonások és villongások" elkerülése végett az a határozat született, hogy az „Helységnek könnyebbségére és az kvantumnak kisebbítésére" a nemesek is vegyenek részt a teher viselésében. A gyűlést is a végre hívták össze, hogy módot találjanak a „Portánknak kissebbítésére", ezért azt a határozatot hozták, hogy „senkinek Nemesi authoritása személye szerint ne használtassék", s az armálisták is „az teher viselni úgy tartozni fognak a miképpen mi Szabados Lakosok". A nemesek erre kereken kijelentették, hogy a többiekkel egyet kívánnak ugyan érteni, „csak egyben nem tudniillik az fejünktől nem kívánunk füzettni". A szabadmenetelű jobbágyok erre „egyenlő akaratbul", azt a határozatot hozták, hogy „sem Bírót, sem Tanácsbélit az Nemesek közül" nem választanak. Hamarosan ki is derítették az armálista Holló János uramról, hogy káromkodott borital közben, s 22 vonás forintról nem tudott számot adni. A tavalyi bíró — az ugyancsak armálista Lukács János — azért bizonyult vétkesnek, mert felszedette a helységnek a Selypesen levő rekeszét, pedig a „Halász Bíró Molnár Lyukács öszve tett kézzel kérte ... ne cselekedje". Az ügy a káptalan elé került, s az ugyancsak az armálistáknak fogta pártját. E biztatás láttán a nemesek továbbra is kitartottak álláspontjuk mellett, sőt „a Bírónak szavát nem fogadgyák". A szabados lakosok ekkor a káptalannak is megmondták, hogy ők ugyan Polgáron nemes embernek senkit sem hajlandók elismerni, mert ha ezt tennék, úgy „eő nékik Jobbágyi leszünk". A nagyobb nyomaték kedvéért „az egész Polgár Várossának Szabados Lakossi" nevében újra kijelentették, hogy a nemesek miatt ,.mi egyátalyában Polgár Várossának Lakosi nem leszünk", s közülük többen máris „szekérháton lévén" elmenni szándékoznak. Több volt ebben a fenyegetés, mint a tényleges valóság. A küzdelmet ugyanis ilyen könnyen nem adták fel, hanem az adóterhet kivetették a „Nemesi authoritást vindicálokra is", sőt „némelyiken meg is vettük" — írták. E rendkívül éles küzdelem további részletei nem ismeretesek előttünk. Egy azonban bizonyos, a harc a nemesek vereségével és a szabadmenetelű jobbágyok győzelmével ért véget. Kiderült ez a nemesek létszámának to116. ,.A Felséges Consilium akkori Deputatussai előtt" a nemeseket nem sikerült rászorítani az adó fizetésre. Uo. XII—2/b. N.16 D.2 F.4 fr. 15. A nemesek és a taksások összetűzéséhez az idézett iratokon kívül felhasználtuk még: Uo. fr. 1 és fr. 35. sz. iratokat. 31
