Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
Az elpusztult Polgár adójának problémáját, illetve újratelepítését a Helytartótanács, pontosabban annak részét alkotó Tartományi Biztosság próbálta megoldani. A munka oroszlánrésze természetesen a területileg illetékes Debreceni Kerületre várt, s annak első vezetője Eötvös Miklós ez ügyben valóban nagy szorgalommal járt el. 2' A puszta helyre kivetett hat portát azonban nem lehetett behajtani, mert nem volt aki fizessen. Más megoldás után kellett tehát nézni, mivel a Helytartótanács a polgári adóalapról nem mondhatott le. Kétféle terv kínálkozott a rendezésre; vagy újra benépesítik Polgárt (legkézenfekvőbbnek látszott a hajdúk visszatelepítése), vagy a polgári portákat arányosan felosztják azon vármegyék között, ahová a hajdúk menekültek. Mint látni fogjuk, mindkét megoldással próbálkoztak! Legfontosabbnak bizonyult azonban a szétszóródott polgáriak felkutatása, hiszen így lehetett volna rávenni őket a visszatérésre. E kérdésnek külön fontosságot adott az 1723. évi 61. tc., amely kísérletet jelentett a szabadmenetelű jobbágyréteg felszámolására. 2 8 Bár e határozatot a vármegyék maguk sem értelmezték egyöntetűen, annyi mindenesetre bizonyosnak mondható, hogy az megnehezítette az egyik megyéből a másikba való költözést. Fentebb láthattuk, hogy adóterhének kifizetéséért Polgár egymaga felelt, éppen úgy mint bármely törvényhatóság. A városból való elköltözés tehát ebből a szempontból ugyanúgy csökkentette a teherbíró képességet, mint általában a vármegyék területéről történt elvándorlás. A hajdúk visszatérítésére e törvénycikk tehát bizonyos jogi alapot jelentett volna. A kérdés azonban ennél jóval bonyolultabbnak bizonyult, mert nagyon nyomós érvek szóltak a polgáriak szabadmenetelű jogállásának további tiszteletben tartása mellett. A szétszóródás még jóval a fenti törvénycikk születése előtt történt, s a polgáriak hitelt érdemlően bizonyították azt is, hogy elköltözésük teljesen szabályszerűen történt. Ez különösen azok számára volt fontos, akik még 1717 előtt hagyták el a várost. így pl. a Debrecenbe költözöttek — Hodos Mihály nemes személy, Tömösvári István szabad személy, Sós Mihály és még többen — „minden Contributiot meg fizetvén hír adásával és az Helységbelieknek engedelmükből", „hírrel" távoztak. Remélték is, hogy a Helytartótanács őket pártfogásba veszi, szabadmenetelűségüket elismeri, s „Polgárra való visszamenetelre vagy lakásra" nem fogja őket kényszeríteni. 2 9 Ez az út valóban járhatatlannak bizonyult, azért is, mert maga a visszatelepítési akciót irányító királyi biztos — Eötvös Miklós — is úgy nyilatkozott, hogy „Eő kegyelmek között sokan 27. A fenti kérdésre H. Ember Győző: A cunmissariatus provinciális felállítása Magyarországon 1723-ban. (A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve 1934), Komor óczy György: A katonai közigazgatás a Debreceni Kerületben 1723—1849 között. (Provinciális commissariatus districtus Debrecensis.) Hadtört. Közi. 1959. 2. 130—166. old., Felhő Ibolya—Vörös Antal: A helytartótanácsi levéltár. (Bp. 1961.) 17.. 67—70.. 497—500: újabban A Helvtörténetírá-. levéltári forrásai I. 1848-ig. (szerk.: Komoróczy György) Debrecen. 1972. 16—18. 1. '28. Az 1715/101.. és az 1723 61. tc-t sokoldalúan elemzi Varga János: Jobbágy-pndszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban. 1556—1767. (Bp. l'.w.) 309. s köv. oldalakon. 29. A Debrecenbe menekült polgáriak Eötvös Miklóshoz. 1725. február 17 HL,. Egri érseki gazd. lt. 1903 VI. D. 4/d. 9
