Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)

Tartalom

korán indultak. Rendszerint azonban délre érkeztek meg, mert a legalkalmasabb időpont a delelés volt. A gulyát ekkorra beállították az állásba, s közzéjük lehetett nézni. Megkereshették a saját marháikat. A látogatóba ment gazdák egy-egy darab hájat, szalonnát vagy kolbászt és pálinkát tettek a szeredásba. Ha szekérrel mentek, akkor egy ötliteres demizson bort helyeztek az ülés alá. Ezzel ajándékozták meg a gulyásokat. A pásztorok nem vendégelték meg a gazdákat. Esetleg a szomszédos csárdában egy pohár bort fogyasztottak el társaságukban. A gulyát előbb a Közös legelőn keresték fel a gazdák, majd onnan átmentek a Tedeji legelőre. A napot a XX. század elején létesített fürdőben vagy a mellette lévő csárdában fejezték be. Azt a szarvasmarhát, amelyet el akartak vinni a gulyából fogókötéllel vagy pányváskötéllel (kilenc öl hosszú kenderkötél, s végén kis vaskarika, hogy könnyen keresztül futhasson rajta a szála) fogták ki a többiek közül. A bojtárok ráhajtották az állatot a számadóra, s minél jobban szaladt, annál jobban sikerült a huroklökés. A hurícot aztán a szarvasmarha nyakáról levették, s kötelet tettek a szarvára. A fogókötelet a kunyhó ágasába ütött szegen tartották. 38