Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)
Tartalom
kezdték a pásztorok. A két tehéncsorda a Közöslegelő belső, a város felőli szélén, a már leírt belső legelőn legelt, a gulyák meg rajtuk kívül, a külső legelőkön voltak. A FíLrér és a Kajánszík volt a legismertebb határrész, amelyeket rendszeresen csordajárásnak csávázott ki a közbirtokossák. A csordák naponkénti váltással legeltek a két legelőrészen, nehogy valamelyik hátrányt szenvedjen, s gyengébb füvön legeljen, mint a másik. A fejős teheneket is Szent György nap táján verték a legelőre, s egész nyáron kint legeltek. Még akkor is kijártak, ha rossz, lesült volt a mező, nyalatták velük a földet. Ősszel pedig jobbára azért pásztoroltatták a legelön őket, hogy ne legyenek még az ólban. A csorda hamarébb szorult be. mint a gulya. A századforduló táján még borjúcsordát is állítottak. Ezekkel nehéz volt bánni, mert ..ha száz volt, akkor száz felé szaladt a csorda"—, emlegetik a pásztorok. Nem szerették őrizni a csordások, mert „a borjúk kínyesek is, meg hamar bajuk esik". Miután a borjúcsorda állítása megszűnt, a kis borjúkat a házaknál, a gazdasági udvarokban nevelték. A k&rtekben bőgött, míg az anyja a legelőn, a csordán volt. Az így nevelkedett borjút kerti hornyának nevezték. A pásztorok, az állattartó parasztok ismerték a szarvasmarhák legelőjét. Tudták, hogy tavasszal a telek mező indul hamarabb, az ajjas később kezd nőni, ezért előbb a telek mezőt, majd a nyár közepén a szárazságban az ajjast (laposak) járatták a gulyákkal. ,.Az ajjast dongta a marha a szárazságban" —, magyarázták adatközlőim. Kedvező időjárás esetén augusztus végén, szeptember elején a legelő megújult, a mező megerősödött. Ha elegendő eső esett, akkor meg is kaszálhatták a gulyaállást. Ezt a megújulást második májusnak nevezték a pásztorok. A szarvasmarhák szeretik a perjét, a vadlúheré t. a bodorkát, a pipaszurkálót, a szíkszínát. a viziperjé t, a paréjt, a porcsint, a veresnadrágot és a sárkelepet. A pásztorok véleménye szerint az a jó mező, amely szelíd. Szelíd mező van a szákén is, csak az a baja, hogy hamar felsülf A A gulyabeli szarvasmarha szabad vackon hált, ezt a területet állásnak nevezték (3. kép). Egy-egy gulyának két állása, a porosállás (nevezték vacoknak is), meg az amolyanállás volt. 6 0 Az elsőn íccakázott, a másikon pedig delelt az állat. A XX. század elejéig az állás helye nem változott. A sok trágyától dudvát meg gyomot nevelt a föld. A legelő javításával nem törődtek. Az 1910-es évektől már gondoltak a legelőre is, ezért a legeltetési év végén (augusztus és szeptember) rendszeresen másutt fektették a gulyát. így természetesen sorba trágyáztatták a mezőt. Nem határozták meg a gulyások számára, hogy mikor cseréljék az állást, hanem maguk döntötték el. hogy mikor kívánta meg a talaj. A talaj javítása, a legelő-trágyázás biztosítása végett 'került a hajdúnánási pásztorkönyvbe az alábbi követelmény is: „A pásztorok kötelesek arra felügyelni, hogy a legelőről a trágyát el ne hordják." 6 6 A gulya az állásról napfeljöttkor megindult. Mikor reggel megkött (felkelt), álltóhelyében vizelt, piszkolt. Addig a bojtárok előtte álltak, nem engedték indulni az állatokat. Ha rossz volt a legelő, s éhesek maradtak 64. Papp J., é. n. 11. 1. 65. Janó Á., é. n. 24. 1. 66. Tóth S.. é. n. 4. 1. Az árvagané Hajdúnánáson is fontos tüzelője volt a szegény családoknak. 32
