Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)
Tartalom
sen használt legelő területek beli kisebb-nagyobb illetményeket minden birtokos könnyebben és biztosabban jövedelmeztethesse. A legelők termőképesség szempontjából egyenlő osztályzatúakká tétettek, s így van öszszesen (1900-ban) 9781 hold és 1019 négyszögöl legelő. Ezen legelőn 1886ban elhelyeztetett összesen 10 035 darab nagyjószág." 3 3 Barcsa János azt állítja, hogy a legelőfelosztás korábbi elvét, azt ugyanis, hogy a „legelők 315 telek után osztatnak fel, úgy azonban, hogy alapul a négy járás beli telek földek szolgálnak," nem hajtották végre. 3 4 Ennek ellenére 1875-ben a közlegelő birtoklásának rendjét a szántóművelés alatt lévő telkek nagysága alapján szabták meg. 3° \A legeltetési ügyek, a birtoklás rendje megkívánta, hogy egy bírtokossági választmányt állítsanak a közös legelők gazdáinak fejéül. A választmány 18 tagból állt, kilenc nagy-, hat közép- és három kisbirtokos alkotta a testületet, amelynek egy felügyelője, egy pénztárnoka és két felvigyázója volt. A legeltetési év, a gazdasági évnek megfelelően, január elsején kezdődött. Az első negyedév végéig mindenki köteles volt „igazolványát (céduláját) a legeltetési díj lefizetése mellett kivenni. Aki addig ki nem veszi, annak a legelője bérbe adatik." 3 6 Az így befolyt (a legelőbirtokosok esetében) jelképes, vagy (a legelővel nem rendelkezők esetében) tényleges haszonbérleti összeget július 1-én a legelőbirtokosok között birtokarányuknak megfelelően kiosztották. Ez a gyakorlat a közelmúltig érvényben maradt. Hajdúnánás városnak a XIX. század végétől két, egybefüggő legelőterülete volt, az egyik a Közöslegelő, a másik a Tedej puszta. Mindenki annyi állatot legeltethetett a legelőjogán a közös gulyákon, csordákon, amennyit a közbirtokossági választmány meghatározott. Hosszú gyakorlat alapján a tedeji legelőre 1600, a Közöslegelőre 2000 négyszögölre hajthattak egy számosállatot. Jobb legelő volt a Tedejen, azért szabtak ott kisebb legelőrészt. Minden gazda legelőt váltott a jószágaira. Ha saját legelőjoga volt, akkor azt váltotta ki. ha ez nem volt, akkor azoktól a legelőtulajdonosoktól váltott cédulát, akiknek felesleges területük volt. Ezek éves használati jogúkat, a kereslettől függően 25—100 kg búzáért vagy más szemesterményért adták el. A bírtokossági iroda környékén adták-vették a legelőjogot a gazdaasszonyok. „Nem tudnál egy legelőt adni?" — kérdezték egymástól. Mindig el lehetett adni a felesleges legelőt, mert bőven volt állat a városban. Még kupec is foglalkozott a legelőjog közvetítésével. Ezek nem Íratták a legelőt a nevükre, csak aki jószágot hajtott rá, annak Íratták ki a cédulát. Kihajtáskor e cédulát mutatták fel a pásztornak. A gazdák arra a legelőre hajtották állataikat, amelyikre akarták. De mégis volt bizonyos szabályozó rend e téren is. Éspedig, a külső pásztorkodásban a XIX. század végéig, a csordatartásban napjainkig megvolt oldalgazdaságok örökségeként, a város belső területének megfelelően alakultak a gulyák, a csordák az 1940-es évekig. Nem egyszer azonban a 33. Barcsa J., 1900. 291. 1. 34. Barcsa J., 1900. 291. 1. 35. Eperjessy J.—Nagy I., 1937. 94. 1. 36. Barcsa J., 1900. 291. 1. 10
