Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
IV. A 18–19. századi pusztahasznosítás és hatásai
személyes tapasztalati úton megismerték az éti csiga életmódját, fejlődését, szükségleteit, és felderítették élőhelyeit. Ezt az ismeretanyagot, amely teljesen független a természettudomány eredményeitől (a malakológiai ismeretektől),268 adaptálni tudták — igen kiterjedt — hagyományos ökológiai tudásukhoz is.269 Empirikus csigaismeretük legfeltűnőbben az állatélettani—morfológiai adatokat nélkülözi, ami jól mutatja, hogy elsősorban gyűjtögetői és nem feldolgozói—fogyasztói a csigáknak.270 A csigafélékre vonatkozó etnotaxo- nómiájuk is igen egyszerű: csak házas és házatlan csigát különböztetnek meg. Előbbinek ugyan fajneveit (így az éti csiga megnevezést) sem ismerik, de „jövedelemhozó”, hasznos állatként tartják számon. A szarvaskőiek emlékezete szerint az éti csiga iránti kereslet előtt nem rendelkeztek különösebb ismeretekkel a csigafélékről. Leginkább talpmirigye nyálkás váladéka miatt, általában undorral viszonyultak a csigához, de minthogy jelentősebb kártételt nem jelentett számukra, nem foglalkoztak irtásával. Hozzáállásukat azonban jelentősen megváltoztatta a házi kerteket intenzívebben veszélyeztető házatlan csigák 20. századvégi terjedése (túlszaporodása). Jelenleg a házatlan csigák minden fajtáját kártevőnek tekintik és kíméledenül pusztítják.271 Szarvaskőn a csigafélék közül — gazdasági hasznossága okán — kétségtelenül az éti (étkezési) csigát ismerik a legalaposabban. Begyűjtését a csiga életmódjának és életritmusának megfelelően időzítik.272 Tudják, hogy a 268 A természettudományi irodalom már a 20. század elején is kiterjedt ismeretekkel rendelkezett a faj életmódjáról (vö. HORVÁTH 1915: 104-105.; SoÓS 1936: 536-539.) 269 Ennek rendszerét a következő oldalakon világítom meg. Azonban itt szükséges megjegyeznem, hogy ennek az ökológiai tudásnak az éti csigára vonatkozó ismeretanyaga koránt sem hagyományozódott olyan mértékben a szarvaskői lokális közösség fiatalabb tagjaira, mint például a csipkére, csipkegyűjtésre vonatkozó ismeretek. A csigagyűjtögetés néhány évtizede alatt egy-egy család fiatalabb tagjai is elsajátították szüleik csigaismeretét, de közösségi szinten az átadás-átvétel nem történt meg. 270 A közösség középkorú és idősebb tagjai a puhatestűekre vonatkozó általánosabb ismereteknek azt a részét sem ismerik, amely ma már az általános iskolai (7. osztályos) tananyagokban is szerepel. 271 „Tavaly [2010-ben] volt egy lehetetlen csigafajta, abból én itt az udvaron, ha 3000-et össze nem szedtem, akkor egyet sem. Csúnya, hosszú csupaszcsigák voltak. Ezeket zacskóba tettem, bekötöttem és a patakba dobtam. Ha elástam volna úgyis előjöttek volna. A víz elvitte. ” P.S. (szül. 1934. Szarvaskő) 272 A gyűjtögetési szezon idejének kijelölését újabban nem is elsősorban az éti csiga életritmusa, hanem az állat védelmében megalkotott jogi szabályozás (a 19/2006. (III. 31.) KvVM rendelet l.§) határozza meg. E szerint Magyarország területén minden év április 1. és június 15. között lehet csigát gyűjteni. Ez az időtartam ugyanakkor megfeleltethető a csigák életritmusának is, hiszen azok valóban márciusban, április 85