Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
IV. A 18–19. századi pusztahasznosítás és hatásai
hasznosított közösségi területek kárára, azok csonkítása által. Néprajzi szempontból — a természeti viszonyok mellett — éppen az ilyen, vagy ehhez hasonló társadalmi jelenségek (közösségi érdekek, ellentétek, etc.) és az azokkal szorosan összefüggő gazdasági változások képezik a települési hagyomány alakulásának legfontosabb tényezőit. A népi társadalom, a településrend és a hagyományos gazdálkodási mód összefüggéseinek, egymásra hatásának vizsgálatával jelen fejezetben arra törekszem, hogy bemutassam Hosszúpályi belterületének 1750 és 1945 közötti formálódását. A kutatott közel kétszáz év — a belterület gyarapodása szempontjából — két, jól elkülöníthető szakaszra tagolható. Az első világháború előtt a település egyenletes ütemben, mintegy rétegződve szélesedett, azaz mindig csak kisebb, legfeljebb utcasomyi területekkel bővült. A két világháború között pedig már több nagyobb külterületi egység kimérésére, felparcellázására is sor került, tehát többutcás falurészek, „telepek” jöttek létre, népesültek be viszonylag rövid idő alatt. A belterületi gyarapodás és a település népesedése közötti összefüggés szerint ugyancsak periódusokra bonthatjuk a vizsgált időszakot. Az 1750 és 1880 közötti százharminc év alatt a belterület és a lakosságszám arányában még közel azonosan növekedett: a lakosságszám például az 1780-as évek közepétől 1870-ig valamivel több, mint 1.000 fővel nőtt, ami 71%-kos gyarapodást jelentett152 és hozzávetőleg ugyanekkor (1770 és 1863 között) a belterület is 56%-kal bővült153. Itt érdemes megjegyezni, hogy ennek a periódusnak a túlnyomó részében Hosszúpályi még nem emelkedett ki települési környezetéből, lakosságszámát tekintve: nemcsak későbbi járási központjának, Derecske mezővárosnak volt jóval nagyobb a népessége ekkor, hanem két szomszédos településnek, Konyárnak és Pocsajnak is (32, illetve 23%-kal). Hosszúpályi fejlődési üteme azonban felgyorsult a 19. század középső harmadában, így az 1881. évi népszámlálás időmetszetére hosszúpályi népességszáma már mind Konyárt, mind Pocsajt meghaladta (5-5%-kal). Ennek a fordulatnak az okát egyértelműen a helyi nagybirtok gazdasági magatartásának megváltozásában kell keresnünk.154 A napóleoni 152 A két népszámlálási adatsort közli DANYI—DÁVID 1960: 30. és A Magyar Korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei II., 63. Szerk.: OMKSH. Bp, 1882. 153 A Mária Terézia-féle úrbérrendezés iratanyagához tartozó úrbéri tabella adatai szerint 1770-ben közel 205 pozsonyi mérő (0,44 km2) volt a belterület kiterjedése (vö. BÁR- SONY-PAPP-TAKÁCS 2001: 349-350.), míg az 1863. évi tagosításkor már valamivel több, mint 224 magyar hold, azaz majdnem 1 km2 (vö. BŐDI 1998: 108.). 154 Vö BlHARI-HORVÁTH 2008: 17. 51
