Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
IV. A 18–19. századi pusztahasznosítás és hatásai
zepéig paraszti életmódot folytató közösségek hasznosítottak. Pusztakeresésem így nem terjedt ki egyrészt a korszakban a járás területén található összes (ezen belül pedig szintén nem terjedt ki az összes, a török idők alatt elnéptelenedett) egykori települési „pusztahatárra”, másrészt a nem közösségi bérletek formájában használt pusztákra.68 69 Ennek okát az adja, hogy vizsgálatom térbeli kiszélesítése helyett az időbeni elmélyítésre, a pusztá- sodás—pusztahasznosítás-hatásjelenségek bemutatására, a folyamat és a változás elemzésére törekedtem. A Sárréti járásban összesen kilenc település, (Nyír-) Acsád, Bakons^eg, Bors, Fúrta, Magyarhomorog Komádi, Konyár, Körösszegapáti, és (Kiégő-) Sas69 paraszti közössége hasznosított pusztákat. Ezek között csak egy észak-bihari település van: Konyár. Kutatásom tárgya így a konyári közösség által hasznosított puszta, a Fejértói-pusyta lett. Mielőtt azonban rátérnék a konyáriak pusztahasznosítási gyakorlatára, szükségesnek tartom a pusztai határhasználat fogalmi tisztázását. A török kiűzését követően, a 18. század folyamán a pusztahasznosításnak számtalan (sokszor a középkori gyakorlatra épülő) változata alakult ki. Könyvemben a paraszti közösség általi pusztahasznosítás alatt ag úrbéres jogállású paraszti közösségek prédiumon70 folytatott gazdálkodását értem. 68Az úrbérrendezés során felvételezett paraszti vallomásokban a puszta gyakorta, mint a földesúr számára teljesített robot helyszíne jelenik meg. A járásból például Bárándon, Nagyrábén és (Sárrét-) Udvarin vallották, hogy a kisrábéipusztán évente takartak az uraság számára (20-tól 40-ig terjedő) „közönséges boglya szénát”. (BÁRSONY—PAPP— TAKÁCS 2001: 211., 253., 276.) 69 E kilenc településen túl további öt lakosai vallották, hogy saját határuk szűkössége miatt (az egész közösség, vagy csak egyes tagjai) kénytelenek más települések határait is használni. A (bihar-) dancsházaiaknak például kevés legelőmezőik miatt, jóllehet csak telente, de másutt kellett legeltetniük marháikat. A dologidő múltával a dancsházaiak- hoz hasonlóan a szentpéterszegiek és a váncsodiak is más határra csapták heverő marhájukat. A kabaiak, mivel többnyire hátas határuk szűkön termett és nem is volt annyi szántóföldjük, hogy a maguk határán eléltek volna, a közelben lévő szomszéd határokon kényszerültek szántani. Sárándról csak a tehetősebb gazdák szántottak más határon saját szántóföldjeik homokos volta miatt. Ezen öt település paraszti közösségeinek (saját lokalitásuk térbeli korlátain túlmutató) határhasználati gyakorlatát kutatásomban azért nem érintettem, mert a vallomásokban használt helymegjelölések meglehetősen általánosak ahhoz, semhogy biztosan pusztahasznosítást lehessen mögöttük feltételezni. További kutatásaimnak azonban célja lesz az általánosan megjelölt, saját határon túli közösségi gazdálkodás felderítése és magyarázata is. 70 A középkori európai latin nyelvben a prédium általában a szabad tulajdont, a földesúrnak a saját eszközeivel fenntartott mezőgazdasági üzemét jelentette. A 11-13. századi magyar okleveles forrásokban a prédium-település (magában foglalva a hozzá tartozó határ, művelhető földterület egy részét, vagy gyakrabban egészét) eredetileg 27
