Bihari-Horváth László (szerk.): Legelőpuszták, szőlőskertek, tanyavilágok - A Bocskai István Múzeum Közleményei 1. (Hajdúszoboszló, 2016)
V. Az észak-bihari szőlőskertek hasznosítása a 18–20. században
zetni a birtokosnak (és ennek arányában fizettek az egész nyilastól eltérő területű szőlősgazdák is). A hat év eltelte után azonban az egész nyilassal bíró gazdák már magasabb összeget, egy Rhénes forintot fizettek áren- daként (a többi gazda ugyancsak arányosan ehhez képest többet, vagy kevesebbet, de minden sor után legalább egy garast). A contractus szerint a szőlőterület örökölhető lett, az öröklő, azaz „a% árendáhan meghagyott” lehetett akár a jobbágy lánya is. Ha valamely gazda „rátáját” (vagyis egységföldjét, azaz nyilasát) el akarta adni, akkor először a földesurát kellett megkérdeznie, neki kellett felajánlania szőlőjét. Ha földesura nem volt, akkor a két „fél szomszédjának” (oldalsó telekszomszédjának) kellett a szőlőt felkínálnia megvételre, mert azok is elővételi joggal rendelkeztek. Ha azok sem tartottak rá igényt, akkor „a%on jussal, amellyel ő bírta”, vagyis az árenda megváltásának értékében eladhatta. A szerződés kitért a „vidéki emberek”, tehát az idegenek, a másfalusiak szőlővásárlására is és számukra kötelezővé tette, hogy a kert birtokosától kérjenek engedélyt az árenda megváltására. A szőlőskertben az a szőlősgazda, aki nem munkálta szőlőjét, tulajdonától azonnal elesett (a terület visszaháramlott a kertbirtokosra), de ugyanígy járt az is, aki a beültetett szőlőföldet elhanyagolta. Az árenda fizetésének időpontja minden évben a szüretre esett. A szerződéskötés után megkezdődött a szőlőskert kialakítása. Először a Nagy-kertet (vagy Öreg-kertet) és a Koldus-kertet., majd a Csobán-35S és a Kossuth-kerteket telepítették be. A kertség összterülete már a 19. század elején meghaladta a 300 katasztrális holdat, bár a mélyebb fekvésű részeket, az ún. s^őlőaljakat leginkább konyhakerti vetemények termesztésére, szántóföldi termelésre használták, esedeg szénát kaszáltak rajta, így a tényleges szőlőtermő terület ettől kisebb lehetett. A szőlő közé rendszerint telepítettek gyümölcsfákat is, ezáltal tulajdonképpen szórványgyümölcsöst hozva létre.356 A kerteket kezdetben nyüasokra tagolták. Egy nyilas 20 sorból állt, 355 A Csobán-kert elnevezés beszédesen a kézi borszállításra utal, ugyanis Hosszúpályi- ban — és általában Észak-Biharban (vő. KURUCZ 1964: 76) — csobánnak hívták a csobolyót, vagyis a dongás borhordó edényt. 356 A 19-20. században főként vörös, besztercei és móra-bóra sflvafákat, aranyparmen és nyári fontos almafákat, kajszi- és őszibarackfákat, pirosbelű és árpával érő körtefákat, cseresznye- és meggyfákat, valamint pöszméte- és ribizlibokrokat telepítettek a szőlőskertbe. Kedveltek voltak a kiterjedt lombkoronájukkal árnyékot biztosító diófák is. Lopótököt kifejezetten azért ültettek a szőlő közé, hogy később borszívót, azaz topót készíthessenek belőle. A Csobán-kert talajviszonyai különösen alkalmasak voltak a fóldieper termesztéséhez (vö. BODNÁR 1988: 168.). A szőlőaljaknak volt egy „másodvirágzása” is a 20. században: a szőlőskertek gyümölcstermése, annak értékesítése ugyanis az 1950-es 110
