Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúszoboszló, 2018)

Muzeológia - Bihari-Horváth László: Jelentés a Bocskai Múzeum 2014-2018. évi munkájáról

Jelentés a Bocskai Múzeum 2014-2018. évi munkájáról Bihari-Horváth László Jelentés a Bocskai István Múzeum 2014-2018. évi munkájáról Bevezető A múzeum sokat fejlődött az elmúlt 5 éves periódusban. Minden évben sikerült a működés valamely területén olyan eredményt elérni, amely jóval meghaladja azt a munkakapacitást, ami a múzeum - jelenleg nagyon ala­csony szintű - személyi állományából következne. 2014-ben például a látogatottságot 30%-kal, az intézmény bevéte­leit pedig 60%-kal növelte, az éves bevételi előirányzatot pedig már au­gusztusban teljesítette a múzeum. 2015-ben a korábbi, kiállítóhelyekre ta­golt intézményi forma helyett integrált működési keretet hoztunk létre. Jo­gilag is sikerült birtokba venni a Bocskai utca 14. szám alatti épületet. Hi­vatalosan is átvettük a Rácz György Emlékház kezelését. Sikerült elérni, hogy Joseph Kádár festőművész ajándékozási szerződésben adományozza - 20 millió forint értékű - modern művészeti gyűjteményét a városnak. Új állandó néprajzi kiállítás nyílt, s megújult a retró kiállítás is. Újraindítottuk az intézmény magas szintű, modem tudományos kutatómunkáját is. 20ló­ban jelentős, több mint 12 millió forint értékű pályázati támogatást szerez­tünk fenntartó önkormányzatunknak. Ebben az évben rendeztük a legtöbb, összesen 9 időszaki kiállítást, és ekkor adtuk ki a legtöbb, összesen 4 köny­vet. Létrehoztuk a 15 értékelemből álló helyi értéktárat. 2017-2018-ban­­közel 30 millió forintból - valósult meg a Bocskai u. 11. alatti épületünk felújítása, s benne az új állandó néprajzi kiállítás létrehozása. Jelentős len­dületet vett az intézmény múzeumpedagógiai tevékenysége, melynek kö­szönhetően évről-évre 1500-2000 tanuló ismerheti meg a város kulturális örökségét „múzeumi tanórák” keretében. 2018-ban befejeződött a mú­zeum 15.000 darabos műtárgy gyűjteményének a digitalizálása. A múzeum 5 év alatt 2 új állandó és 23 időszaki kiállítást nyitott meg és 8 könyvet adott ki. A következőkben részletesen is bemutatjuk a múzeum 5 éves mű­ködését azzal a céllal, hogy felhívjuk a fenntartó figyelmét az intézményi létszámkeret bővítésének szükségességére! 7

Next

/
Thumbnails
Contents