Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúszoboszló, 2018)
Muzeológia - Bihari-Horváth László: Jelentés a Bocskai Múzeum 2014-2018. évi munkájáról
Jelentés a Bocskai Múzeum 2014-2018. évi munkájáról Hajdúszoboszlói Zrt-nek. Egy, a Gönczy-emlékév keretében rendezett kiállításhoz emléktárgyakat adtunk kölcsön a helyi Gönczy Pál Általános Iskolának. Rácz György képeit a Debreceni Művelődési Központ kérte kölcsön tőlünk egy időszaki kiállításra. A helyi református egyházközség letétbe helyezett nálunk több értékes klenódiumot (ami tulajdonképpen a korábbi letét folytatásának tekinthető, hisz a tárgyak régóta szerepelnek állandó kiállításunkban). Új szerződéseket kötöttünk a Déri Múzeumtól kölcsönzött műtárgyakról is, melyek szintén több éve szerepelnek az állandó történeti kiállításunkban. 2017-ben folytatódott az új központi műtárgyraktár kialakítása, a dexion-salgó polcok összeszerelése. A műtárgyak tárolása, rendezése és rendszerezése sokat javult. A műtárgyak a polcra helyezés előtt műtárgyvédelmi kezelésben (tisztításban, konzerválásban) is részesültek, vagyis a műtárgygondozás és -védelem is előre haladt az elmúlt évben. A raktárfejlesztési munkákkal párhuzamosan folyt a gyűjtemény revíziója, melyet nyilvántartásaink digitalizálásával is összekötöttünk. 2017-ben több, mint 3.000 műtárgy közel 60.000 leltárkönyvi adatát rögzítettük digitálisan (MS Excel táblázatban). Ezzel mintegy 14.000-re nőtt a digitális nyilvántartásba vett műtárgyak száma. Ez a munka is folytatódott 2018-ban. Emellett a muzeális intézmények nyilvántartási szabályzatáról szóló 20/2002. (X.4.) NKÖM rendelet szerint folyamatosan végeztük tárgyévi gyarapodásaink nyilvántartásba (papír alapú leltárkönyvekbe) vételét. 6. Tudományos tevékenység 2014-ben a múzeum tudományos munkáját is sikerült fellendíteni. Ennek egyik bizonyítéka a múzeum 2014-ben elindított évkönyvsorozata, amely muzeológusaink publikációit is tartalmazza. Dr. Nagy Ibolya a néprajzi gyűjtemény textilanyagáról, Nagy István pedig a történeti gyűjtemény első világháborús tárgyairól írt tanulmányt a 2014. évi kötetbe. Emellett más intézmények kiadványaiban is rendszeresen publikálunk, intézményünk szakmai elismertetése céljával. (A jelen sorok írója-aki 2014-ben doktori címét, vagyis tudományos fokozatát is megszerezte - egy tanulmányt és hat cikket írt szak- és közéleti folyóiratokban.) A múzeum tudományos tevékenységéhez tartozik a konferenciák szervezése. 2014-ben két konferenciát tartottunk a Bocskai Múzeumban. A Múzeumok Éjszakáján, 2014. június 21-én a debreceni egyetemmel közösen szerveztük meg a „Stevia - a természetes édesítés kultúrája” című 25 T I