Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)

Régészet - Balázs Ádám - Szigeti Anna: Előzetes jelentés Hosszúpályi-Nagy-Szik-dűlő lelőhelyről

Előzetes jelentés Hosszúpályi -Nagy-Szik-dülő lelőhelyről jára, azaz a tiszavidéki késő bronzkor elejére tette, felhagyását az RBC- re.13 A Református Kollégium gyűjteményéből ismert a község határá­ból származó, a kora bronzkori Makó-műveltséghez köthető talpas, mély tál, amelyen gazdag, geometrikus díszítés található fehér anyaggal kitölt­ve.14 Ugyancsak ismeretlen lelőhely megnevezéssel, de Hosszúpályi ha­tárából lett leltározva 1978-ban egy középső bronzkori füles bögre.1'' Nem került elő újabb bronzkori emlék 2011-ig, amikor a Konyári- Kálló ér déli partján fekvő Szalmás, Fályi-tag16 ásatása17 során halomsí­­ros leletek bukkantak felszínre. A 2016-ban megkezdett OGD gázvezeték létesítéshez kapcsolódó nyomvonal előrehaladtával, 2017 tavaszán Nagy- Szik-dűlőn ismét terepbejárás18 zajlott műszeres leletfelderítéssel kiegé­szítve,19 eredményeként egy bronz tokosbalta és kisebb bronztöredékek kerültek felszínre. Majd az év szeptemberében a lelőhelytől keleti irány­ban, a földmunkák újabb régészeti korú jelenségeket hozta felszínre: két gödröt és egy kutat sikerült részben feltárni, valamint dokumentálni 13 objektumot a metszetfalban. A leletanyag alapján a tárgyalt, neolit és késő bronzkori települések folytatásáról van szó, azonban az ásatás eredményeinek átfogó bemutatására jelenleg nincs lehetőségünk. Tervez­zük a két feltárás teljes elemzését közölni a közeljövőben. A nyomvonalon végzett régészeti munkálatok során20 még egy, a késő bronzkor elejére keltezett településrészletet azonosítottak Hosszúpá­lyi déli határában, Szomjú-Hát-dűlő VII. lelőhelyen, a Konyári-Kálló északi magaspartján, mintegy 2 km-re Nagy-Szik-dülőtől. Érdekes, hogy Szomjú-Hát-dűlő VII. és Szalmás, Fályi-tag lelőhelyek rendkívül közel esnek egymáshoz, éppen csak az ér választja el őket. A fémdetektoros 13 KOVÁCS 1970:38,40. 14 WOSINSZKY 1904: 53, VII.t.:8; Kalicz 1968: 64, Taf. XI/3a-b; Kalicz 1984: 112, Taf. XXIV/5. 15 Déri Múzeum Régészeti Tár: 78.200.1 16 A lelőhely Hosszúpályi - Fályia-tag Észak néven lett dokumentálva a 2011-es feltáráson. Azonban a terület neve valójában Fályi-tag, amely a 19. századi Fáy-tag névalakból alakult ki, s egykori birtokosáról kapta a nevét. A Fályi-tag a Szalmás nevű hattárrészhez tartozik. Ezért a tanulmány további részében Szalmás, Fályi-tag néven jelöljük a lelőhelyet. 17 Szolnoki László, a Déri Múzeum Régészeti Tár régésze vezetésével. 18 Szabó László, a Déri Múzeum Régészeti Tár régésze vezetésével. 19 Bácskái István, a Déri Múzeum Régészeti Tár külsős munkatársa XP Deus fémdetektort használva, 12 kHz frekvencián folytatott leletfelderítést. 20 Szabó László, a Déri Múzeum Régészeti Tár régészének vezetésével. 93

Next

/
Thumbnails
Contents