Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
Néprajztudomány - Lovas Kiss Antal: Gasztrokulturális fesztiválok Hajdúszoboszlón
Gasztrokulturális fesztiválok Hajdúszoboszlón jén rendezett Bioétel- és Borfesztivál volt az első a szoboszlói gasztrofesztiválok sorában. Az utószezonban kevésbé zsúfolt fürdővárosban tett látogatás kiegészítő programja lehet a rendezvény, feltehetően ezért duzzadt a 2002-ben kétnapos esemény napjainkra három naposra. 2016-ra a Hajdúszoboszló legjelentősebb fesztiváljaként számon tartott esemény már tíz melegkonyhával kitelepülő vendéglátóegység és harmincnégy magyar pincészet várta a különleges ízélmények iránt érdeklődőket. A fesztiválon bio alapanyagokból készült ételkülönlegességek és jó minőségű borokat fogyaszthattak a vendégek. Az évek során egyre szélesedő kínálat jellemzi a fesztivált, például a bioborok mellett megjelentek a biopálinkák is. Ahhoz, hogy a minőség magas színvonalú legyen, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrei folyamatosan ellenőrizték a kínálatot. Bionak azok az alapanyagok tekinthetők, amelyek ellenőrzött ökológiai termesztésből származnak, olyan területről, ahol legalább két évig nem használtak vegyszereket a szántóföldeken, vagy a veteményesekben. Az erről szóló tanúsítványt kell a bioalapanyagok értékesítőinek a számla mellé csatolnia és ezzel tudják a vendéglátó-egységek igazolni a helyszíni ellenőrzések során az alapanyagok minőségét. Az utóbbi években a fesztivál szórakoztató jellegének megőrzése mellett, egyre nagyobb hangsúlyt kap a szakmaiság. A maga nemében egyedülálló rendezvény színvonalát jelzi, hogy a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség védnökséget vállalt a Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál felett. A fesztivál 2012-es megnyitóján Krivács András a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy a rendezvényen nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos. 2013-ban a XI. fesztivál szakmai házigazdája Zsolnay Gábor mesterszakács arról beszélt, hogy a minőség javítása, egy állandóan zajló folyamatként írható le. Véleménye szerint nyomon követhető a rendezvény „tisztulása”, mert évről-évre kevesebb az olyan résztvevő, akinek a termékei nem ütik meg azt a szintet vagy garantáltan azt a minőséget, amit a rendezvény megkíván. Ebben a folyamatban fontos a párbeszéd a résztvevőkkel, mert így a visszajelzések alapján a vendéglátóknak lehetősége nyílik arra, hogy az észrevételek alapján a következő évre javítsanak, vagy elálljanak a biofesztiválon való részvételtől. így a minőség és a szakmai színvonal egyre jobb lehet.24 A Biofesztivál jelentőségét egyedisége mellet az is felértékeli, 29 29 https://www.youtube.com/watch?v=MhtLOWczlxQ 81