Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)

Művészeti írások - Piroska Mihály: Rácz György vázlatai

RÁcz György vázlatai Piroska Mihály RÁcz György vázlatai Elég szokatlan dolog, hogy áll a tárlatlátogató egy festmény előtt, és azon töri a fejét, vajon készített-e vázlatot a művész, és ha igen, akkor hányfé­lét (kompozíció és színtervek alapján kísérletezve), hiszen a mű elké­szült, és most itt függ a kiállítóterem falán. Persze azon is töprenghetünk, hogy kellett-e vázlat egyáltalán (például egy Minimal Art alkotás elkészí­téséhez), vagy elég volt csupán az ötlet. Mert a vázlatkészítés mindig a lényegre törekvés, a főbb karakterre, formára, színre, szorítkozó gondolat papírra vetése, a változtatás lehetőségének nyitva hagyásával. Ha Rácz Györgynek a munkáira ránézünk, akkor valószínűnek tartjuk, hogy bi­zony ezeknek a müveknek az elkészítéséhez szükség volt vázlatokra. A vázlatkészítést nyílván megelőzte a gondolat, az ötlet. Már a munkáinak a címeiből is erre következtethetünk. Az anyag küzdelmében, változásai­ban a lélek rezdülései, korunk és a magyarság sorsfordító eseményei je­lennek meg, mint például az „Erő”, a „Genezis”, a ’’Lelki drámák” soro­zat, vagy az ”1956” esetében. Vázlatterveiben már testet öltött a leendő mü tartalma, szerkezete, színterve. így került közelebb minden vázlattal a kép teljességéhez, a kész műhöz. Ezt példázva, a következő oldalakon a tulajdonomban lévő vázlatokat és a Bocskai Múzeum képzőművészeti gyűjteményében lévő kész alkotásokat egymás mellett mutatjuk be, érzé­keltetve - a gondolatiságon túl - a tudatos témaválasztást, a szigorúan pontos kompozíciót, amit a színhasználat is erősít. 263

Next

/
Thumbnails
Contents