Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)

Muzeológia - Bihari-Horváth László - Sándor Eszter - Simándi László: Hagyományosk Hajdúszoboszlón - A Bocskai Múzeum új állandó néprajzi kiállítása

Hagyományok Hajdúszoboszlón Bihari-Horváth László - Sándor Eszter - Simándi László Hagyományok Hajdúszoboszlón - A Bocskai Múzeum új állandó néprajzi kiállítása Projekttörténet A Bocskai Múzeum a kezdetektől (1958) rendelkezik néprajzi gyűjte­ménnyel, melyből folyamatosan rendez állandó kiállításokat. Ezek közül az első jelentősebb „A Hajdúság népművészete” című állandó kiállítás volt, amely a Bocskai u. 21. alatt kapott helyett (1987). Ezt a kiállítást - a múzeum 2014-ben kezdődő megújulási folyamata részeként - a „Pász­torkincsek” című állandó kiállítás váltotta fel (2015). E kis költségvetés­ből, de nagy szellemi tőkével megrendezett modern kiállítás akár 10 évig is fennállhatott volna, ha a múzeum nem tűzi ki maga elé azt a célt, hogy egy még nagyobb és korszerűbb, komplex és interaktív néprajzi kiállítást hozzon létre. Összhangban az intézmény épülethasznosítási stratégiájá­val, az intézmény igazgatója 2016 évelején úgy döntött, hogy az új állan­dó néprajzi kiállítást a Bocskai u. 11. alatti épületben alakítja ki. így a néprajzi kiállítás térben közelebb került a történeti kiállítás (Bocskai u. 12.) és a képzőművészeti tárlatok (Bocskai u. 14.) épületeihez, vagyis leszűkítette a látogatási területet, megkönnyítve a látogatók térbejárását és a múzeum látogatófogadását. Az épület kijelölése után, 2016 első hónapjaiban hosszas terve­zőmunka kezdődött, amely többek között magába foglalta a pénzügyi, szakmai-tartalmi, és kivitelezési tervek elkészítését. A pénzügyi tervezés legfontosabb része a forrásszerzésre irányult. Saját forrás csak korlátozott mértékben állt rendelkezésre, így mindenképp külső forrást kellett találni. Ezt a múzeum az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kubinyi Prog­ramjában találta meg. A program támogatása pályázattal szerezhető meg, így az intézmény fő feladata e pályázat összeállítása lett. (Már ekkor el­dőlt, hogy a kiállítást két ütemben kell megvalósítani, mert az igénybe vehető pályázati forrás mértéke kisebb, mint a fejlesztés összköltsége.) A pályázat menedzsere, dr. Bihari-Horváth László múzeumigaz­gató 2016 áprilisára készítette el a fejlesztés első ütemének leírását és költségvetését, illetve a kiállítás forgatókönyvét. A kiállítás látványteré­nek elkészítésével Balogh Csabát, a Déri Múzeum kiállításrendezőjét bízta meg. A pályázati dokumentumok összeállításába Nagy István törté­23

Next

/
Thumbnails
Contents