Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúszoboszló, 2017)
Történettudomány - Kavecsánszki Máté: Az uralkodói méltóság tárgyi reprezentációi az Erdélyi Fejedelemségben
AZ URALKODÓI MÉLTÓSÁG TÁRGYI REPREZENTÁCIÓI Kavecsánszki Máté AZ URALKODÓI MÉLTÓSÁG TÁRGYI REPREZENTÁCIÓI az Erdélyi Fejedelemségben A 16. században kialakuló Erdélyi Fejedelemség sajátos államjogi helyzete az uralkodó méltóság tárgyi reprezentációiban is jelentkezett. Erdély középkori vezetői, a magyar király által kinevezett vajdák magas rangú állami vezetők voltak ugyan, de nem számítottak uralkodói méltóságnak.1 2 Az 1570. augusztus 16-án II. Miksa és II. János által aláírt speyeri egyezmény értelmében II. János a választott királyi méltóságát az Erdély fejedelme (princeps) címre cserélte. 1571-ben a szerződésben foglaltak megszegésével megkezdődött az Erdélyi Fejedelemség Habsburgoktól független élete, ami viszont nagymértékben volt köszönhető a Porta támogatásának. A fejedelemi méltóság elnyerése a török szultán akaratától, ajánlásának figyelembevételétől (athname) függött, így Erdély tényleges értelemben korlátozott szuverenitással rendelkező, vazallus állam lett. Ennek a sajátságos helyzetnek kellett tükröződnie az uralkodói méltóság megjelenítésében - a fejedelem Erdély vezetője, de nem koronázott királya, hanem a szultán alattvalója. A fejedelmi méltóság jelvényei A hatalom és méltóság reprezentálásának legnyilvánvalóbb eszközei a jelvények. Az uralkodói méltóság legfontosabb insignuma a korona. A középkorban és az újkorban az államfői tekintély reprezentálása elképzelhetetlen volt a korona, illetőleg a koronázási szertartás nélkül, de a felségjelvényt a királyi család prominens tagjai, illetve hercegek és egyházi méltóságok is használták. A korai újkori Erdélyi Fejedelemség vezetőit azonban nem koronázták meg, az államnak pedig nem volt koronája. E helyzet nyilvánvalóan adódott a fejedelemség korlátozott szuverenitásából, amit a fejedelem méltóságjelvényei is kifejeztek.: Valójában az erdélyi fejedelmi méltóság politikai realitása - a szultán szerint vazallus, a császár szerint csak egy ideiglenesen létező állam vezetője - nem állt összhangban a fejedelmi méltóság presztízsével, amely elsősorban az 1 A kutatás az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával zajlott. 2 TÓTH 2003 107
