Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
Egyéb írások - Piroska Mihály: A múzeumi szoborpark
A MÚZEUMI SZOBORPARK Piroska Mihály A MÚZEUMI SZOBORPARK 1995-ben a hajdúszoboszlói képviselő-testület a Bocskai István Múzeum Bocskai utca 14. szám alatti épületének használaton kívüli épületrészét „kiutalta” Rácz György képzőművész részére, műterem kialakítása céljából. Nagy volt Gyuri öröme, hogy végre tucatnyi albérlet és ideiglenes műhely után végleges helyre költözhet. Komoly tervei voltak a kerttel kapcsolatban, amely ekkor igen vegyes képet mutatott. Egyszerű fák, bokrok nőttek benne rendezetlenül, a fű itt-ott nőtt ki, és a kert egyik sarkában régi szoboszlói temetőkből kimentett fejfák voltak elhelyezve. Első körben a fákat, elburjánzott bokrokat (például akácokat, japán akácokat, stb.) kellett kivágni, és helyükre díszkertbe jobban illőket, nemesebbeket ültetni. A fejfákat is sikerült a szemben lévő, Bocskai utca 11. alatti, nemrég a Bocskai Múzeum részére megvásárolt épület udvarába áttelepíteni. Ezek után felvetődött egy ötlet, hogy itt lesz ez a szép kert, és mi lenne, ha jó pár szobrot telepítenénk bele. Az ötletet tett követte, Gyuri elhatározta, hogy a „Madár”, a „Szimbólum” és a „Egy barátom emlékére” című Szabó László szobrok másolatait elkészíti betonból. A gyógyfürdő dolgozóinak hathatós segítségével el is készültek az alkotások. Egyébként Szabó Lászlóval évekig egy műteremben dolgoztak, a Gyógyfürdő használaton kívüli, eredetileg mozinak szánt épületében. Szabó munkái, művészetfelfogása, életszemlélete, nagy hatással volt Gyurira, tehát nem a véletlen műve volt, hogy elsőként rá gondolt. Szabó László: Egy barátom emlékére (szobormásolat) 273