Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Nagy István: Történelmi és irodalmi emlékhelyek Réven
Történelmi és irodalmi emlékhelyek Réven réviek is számon tartják, hogy a 2014-ben 71 éves korában elhunyt loan Godea néprajzos muzeológus, művészettörténész, a bukaresti szabadtéri múzeum igazgatója az 1960-as évek végén egy évig történelem tanárként dolgozott a helyi középiskolában. II. Károly román király emlékhelyei Réven A Réven élők identitása, hagyományainak alakulása szempontjából a későbbiekben meghatározó jelentőségű eseménnyé vált, hogy II. Károly román király (1930-1940) - kényszerűségből ugyan, de - a településen járt. Károlynak - magánéleti botrányai miatt - 1925. december 28-án le kellett mondania a trónhoz való jogáról második házasságából született fia, Mihály javára. Lemondását a parlament 1926. január 4-én fogadta el, és Ferdinánd király halála után (1927. július 20.) Régens Tanács uralkodott 1930-ig a kiskorú Mihály helyett.29 1930 nyarán azonban - sokak számára váratlanul - Károly visszatért Romániába, és királlyá koronázták. Hazatérése alkalmával, 1930. június 6-án a herceg repülőgépe Rév közelében ért földet, így visszatérésekor ezen a területen lépett először Románia területére. Amint arról a nagyváradi Napló című napilap beszámolt, a Fahornau típusú repülőgépnek kifogyott az üzemanyaga, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtania a községtől három kilométerre lévő búzamezőn.30 Popescu Romeo (1898-1931) kapitány, a gép egyik pilótája megkérte a helyszínre érkező Brandas községi jegyzőt, hogy szerezzen benzint, és bemutatta az inkognitóban lévő Károlynak. A jegyző szekeret indított Elesdre üzemanyagért, miközben a 18 éves helybeli lány, Mudura Mária révi korsóból kínálta vízzel a megszomjazott herceget. Ezt követően egy Potez típusú katonai repülőgép érkezett Kolozsvárról, amely Bukarestbe szállította tovább a herceget, aki két nap múlva trónra lépett. A király megtérítette a révieknek minden, az üggyel kapcsolatban felmerült kárát és költségét. Mudura Mária 3 ezüst márka borravalót kapott. Az esemény meghatározó jelentőségű lett a község életében. Emléktáblával jelölték meg a helyet, ahol a gép földet ért, és kaszárnyát építettek oda. 1932-ben a település felvette a király nevét (Vadul Carol al Il-lea).31 A király maximálisan kihasználta az eseményt saját kultuszának építésére. A réviek 1940-ig minden évben részt vettek a Károly trónra 29 BOIA 1999: 344. 4 la jegyzet 30 Juhász - Juhászné 2002: 11. 31 Juhász-Juhászné 2002: 10. 229