Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)

A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Nagy István: Történelmi és irodalmi emlékhelyek Réven

Nagy István gek.7 A 19. század utolsó harmadában a község életében nagy jelentő­séggel bírt a Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonal megnyitása. A vasútállo­más, a postahivatallal és a távíró központi szerepet biztosított Révnek a környező települések között. A 20. század elején a turistautak kiépülése, a cseppkőbarlang felfedezése teremtette meg az idegenforgalom kié­pülésének lehetőséget. Rév ma is községközpont, Bertény (Birtin), Tomnatek (Tomnatic) és Köröstopa (Topa de Cri§) falvak tartoznak ide. A fenti rövid összefoglalóból is kitűnik, hogy Rév a földmü- vesfalvak csendes életét élte évszázadokon keresztül, távol az országos hatású, nagy történelmi változások fő sodrától. Éppen emiatt lehet érdekes, hogy megvizsgáljuk, milyen események emlékét őrzik a réviek emlékműveiken keresztül, és ezeken keresztül milyen történetet ír magáról a közösség. írásomban ezért a Réven található történelmi és irodalmi emlékműveket, mint emlékezethelyeket8 kívánom számba venni. Ezeken keresztül kívánom bemutatni Rév történelmét, és azt, hogy a múltnak mely szegmensei maradtak meg, és hagyományozódnak tovább a településen az emlékműállítások gyakorlatán keresztül. Arra keresem a választ, hogy kik azok, akik létrehozták, illetve létrehozzák az emlékezet helyeit, mely széttöredezett emlékezetdarabokra akartak építeni az emlékhelyek létrehozásával, ezáltal a település történelmének melyik részleteit tartották megőrzésre érdemesnek, illetve hogyan használják az emlékhelyeket a megemlékezések során. Az emléktáblákat és szobrokat tematikus csoportosításban mutatom be, ugyanakkor nem tartottam feladatomnak, hogy az egyházi kegy szobrokat is bevonjam a vizsgálatba. Munkám során segítségemre volt Dukrét Géza kötete,9 amely adattárszerűen mutatja be a Bihar megyei magyarok emlékműveit. Emlékhelyek a révi természeti értékek feltáróinak tiszteletére Rév elsődleges turisztikai vonzerejét napjainkban természeti értékei, a kiemelkedő szépségű révi sziklaszoros és a közeli barlangok, valamint a 7 2011-ben 2932 lakosa közül 1710 fő román, 747 fő magyar és 367 fő cigány nemzetiségűnek vallotta magát - http://népszámlálás.adatbank.transindex.ro/?pg= etnikai&id=1787. A lakosság felekezeti megoszlása 2002-ben a következő volt: 1862 fő ortodox, 721 fő református, 238 fő baptista, 124 fő pünkösdista, 97 fő görög katolikus, 25 fö római katolikus vallású volt - http://népszámlálás.adatbank. transindex.ro/?pg=felekezeti&id= 1787 8 A fogalomra 1. Pierre Nora koncepcióját: Nora 1999. 9 Dukrét 2012. 224

Next

/
Thumbnails
Contents