Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Lovas Kiss Antal: A révi Sóvám-ünnepség hagyománya
A RÉVI SÓVÁM-ÜNNEPSÉG HAGYOMÁNYA nyekre jellemző, hogy néhány ünnepköszöntő momentumtól eltekintve az ide látogatók szórakozását szolgálják. A nagy közös tér, már önmagában is a közösség egységének a szimbóluma,29 bár figyelembe véve a szórakoztató rendezvények jellegét és összetételét egyet kell értenünk Mark Gottdienerrel, aki a terek tematizációja kapcsán kifejti, hogy a kortárs fogyasztói kultúra tölti meg új tartalmakkal a térhasználatot.30 Az itt zajló rendezvények nem csak a réviek szórakozását szolgálják, hanem a külvilág figyelmét is igyekeznek a falura irányítani. A rendezvény szervezői arra törekednek, hogy minél több érdeklődőt vonzanak a településre, ezért a kétnapossá bővült rendezvényen a kikapcsolódási lehetőségek bővítése és az élményszerűség növelése a cél. Az ilyen műsorstruktúra nem csak a révi Sóvám-ünnep sajátja, alapvető tendencia, hogy kötött koreográfia vagy előre gyártott módszertani ajánlás nélkül is, gyakran egymástól független, vagy földrajzilag is távoli falunapok szokásrendje rendkívül hasonló. A legtöbb falunapon délelőtt - a hivatalos rendezvények mellett - a fiatalok, helyi előadók terepe, a térségi fellépők többnyire délutánra kerülnek és este a rendezvény csúcspontja a sztárvendég fellépése (7-9. képek).31 A meghívott előadók közül a környező településről érkező, vagy amatőr fellépők számára a falunap remek lehetőséget biztosít a bemutatkozásra. Ugyanakkor az országos, esetleg nemzetközi ismertségű, (addig csak televízióban vagy interneten látott) előadók megjelenése a falu rendezvényén a makrotársadalmi kapcsolódást szimbolizálta (10-12. képek). A médiából ismert híres ember jelenlétében jelentőségte ljesebbnek tűnik a falusi közeg is. A „bálvány” jelenléte, a falu terébe hozza azt a csillogást, amely valójában csak a közönség által kreált, de mégis az esemény során megélhető realitás. Rév egy rövid időre a nagyvilágot jeleníti meg. Ezért is válhat a „sztárok” fellépése sok helyi számára a falunap csúcspontjává. Az itt megkonstruált világ egyfajta élménytérré válik, amely élmények sokaságát nyújtva az esztétikai tapasztalat forrásává válik.32 Ide tartoznak az esemény látványosság jellegét fokozó elemek, mint a tűzijáték, vagy a postagalamb reptetés (13. kép).33 29 Connerton 1997: 64-83 30 Gottdiener 1997:151 31 G. FURULYÁS 2010:44-64 32 Szíjártó 2000:15 33 A Sóvám-ünnep tiszteletére minden évben annyi postagalambot engednek fel a vasárnapi köszöntők után a futballpálya színpadáról, ahány éve megrendezésre kerül a rendezvény. 199