Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)
A Bihari Réven folytatott kutatás eredményei - Kavecsánszki Máté: A révi sóvám és a Sebes-Körös völgyi sószállítás a kezdetektől a kora újkorig
A révi sóvám És a Sebes-Körös völgyi sószállítás líttatnia és a kereskedőt vámfizetésre köteleznie. Vitathatatlan érv, hogy ha a királynak monopóliuma lett volna a sószállításra, nem vámolta volna meg a saját sószállítmányát.19 Ezt a nézetet Vékony Gábor is alapos bizonyítékokkal támasztotta alá.20 Ha alapos vizsgálat alá vesszük az Árpád-kor korai szakaszának vámpolitikáját, a fentiek bizonyítottnak tekinthetők. A belföldi vámok mindkét típusa, tehát a vásárvámok és a közlekedési vámok is léteztek már István korában is. A vízi utakon már ekkor is híd-, hajó- (tributum in navigio) és révvámok (tributum portus) voltak érvényben.21 Az állam- szervezés időszakában a vásártartás felségjoga alapján adóztatták meg a királyi vásárhelyek kereskedőit, míg a közlekedési vámok, így a híd- és révvámok a gazdátlan föld regáléjával rokon útregálé alapján illeték a kincstárat, vagyis azért, mert a fő közlekedési útvonalak a király tulajdonát képezték. A közlekedési vám tehát eredendően olyan illeték volt, amelyet a király által fenntartott infrastruktúrák használatáért kellett fizetni.22 23 Vagyis a közlekedési vám és az értékvám elvált egymástól, amire a későbbiekben még láthatunk példát. Az imént körvonalazott vámrendszerben kell elhelyezni a só vámot (tributum salinarum). Weisz Boglárka kutatásaiból kiderül, hogy az Árpád-kori oklevelek csak Aranyos, Nána, Kákát, Alvin és Pest esetében beszélnek egyértelműen sóvámról. Ugyanakkor ez nem jelentheti azt, hogy máshol nem lehetett megvámolni a sószállítmányokat, hiszen erre lehetőséget adott mind a vásárvám, mind pedig a közlekedési vám, amint azt Bertény, Rév és Telegd esetében is látni fogjuk.22 Megjegyzendő, hogy a só után mindig természetben, olykor pénzösszeggel kiegészülve kellett vámot fizetni. A szárazföldi szállításkor a vám kiszabásakor a szekeret vették figyelembe a királyi vámtisztek. Pach Zsigmond Pál kutatásai alapján tudjuk, hogy a tengelyen szállított árut átalányban, szekérszám alapján vámolták, a szekérrakományra pedig külön vámtételt csak akkor szabtak ki, ha különösen értékes áruról volt szó. A só természetesen ilyennek számított, így a sószállítmány megkülönböztető vámtétele már igen korán megjelent az oklevelekben: egy 1165-ben kelt oklevél a 19 Az érvelés alátámasztását lásd ZsÁMBOKi 1997a: 51-52. 20 VÉKONY 2004: 657. 21 A révvám és a hajó vám közötti különbségtételhez az oklevelek alapján lásd WEISZ 2006: 5-6. 22 HÓMAN 1935: 215., 401-402.; WEISZ 2006: 70. 23 Vö. Weisz 2006: 34-35. 169
