Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúszoboszló, 2016)

Muzeológia - Bihari-Horváth László: Jelentés a Bocskai Múzeum 2016. évi munkájáról

Jelentés a Bocskai Múzeum 2016. évi munkájáról Bihari-Horváth László Jelentés a Bocskai Múzeum 2016. évi munkájáról Múzeumunk számára sikeres volt a 2016-os év. Személyi állományunk egy fővel bővült. Jelentős, több mint 12 millió forint értékű pályázati támogatást szereztünk fenntartó önkormányzatunknak. Látogatószámunk meghaladta a 25.000 főt, és jegybevételeink is emelkedtek. A múzeum eddigi történetében idén rendeztük a legtöbb, összesen 9 időszaki kiállí­tást, és idén adtuk ki a legtöbb, összesen 4 könyvet. Oroszlánrészt vállal­tunk a 15 értékelemből álló helyi értéktár létrehozásában és tudományos kutatásaink eredményeként létrejött a bihari Rév község értéktárára is. Ahogy az előző években, úgy idén is egy művészeti alkotást vá­lasztottunk éves munkánk jelképes ábrázolásaként évkönyvünk borítójá­ra. Idén fontosnak tartjuk kifejezni, hogy a hiteles ismeretátadás nem nélkülözheti a tudományos elmélyültséget, melyet véleményünk szerint igen érzékletesen ábrázolt a holland aranykor mestere, Vermeer Az aszt­ronómia című - borítónkon is megjelenő - festményén. S mint ahogy különbség van az asztronómia és az asztrológia között, úgy eltérően kell megítélni a tudományos és a tudománytalan ismeretátadást is. Sajnos ez utóbbit egyre többen művelik megélhetés szerűen. Ezért is kell hangsú­lyoznunk, hogy a múzeumok tudományos intézmények, így kulcsszerepe van a hiteles tudás és műveltség közvetítésében. Fenntartás, feladatellátás, szervezeti forma A Bocskai István Múzeum négy éve működik Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának fenntartásában. Irányító szerve az önkormányzat képviselő-testülete. Mint költségvetési szerv, önállóan működik. Pénz­ügyi feladatait 2016-ban is az Egyesített Óvodai Intézmény látta el. Közfeladatát a muzeális intézményekről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint végzi: gondoskodik a kulturális javak folyamatos gyűjté­séről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és védelméről, tudományos feldol­gozásáról és publikálásáról, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról. A múzeum szervezete 2016-ban 3 fő határozatlan időre kineve­zett, teljes munkaidős, és 1 fő határozott időre foglalkoztatott közalkal­mazottból állt. Ezt a szervezetet egész évben 8-9 közmunkás egészítette 9

Next

/
Thumbnails
Contents