Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)

Néprajztudomány, kulturális antropológia - Lovas Kiss Antal: A hajdúszoboszlói lovas reprezentáció hagyománya

Lovas Kiss Antal készített. 1931-ben elkészíttették a zászló másolatát, hogy elkerüljék a becsben tartott eredeti elhasználódását, azonban a másolatot is ünnepé­lyes keretek között adták át és szentelték fel.12A bandériumok menet­alakzata rendszerint úgy alakult, hogy a vezető banderista lovagolt az élen, őt követte a zászlóvivő. Mögötte léptetett a három- vagy négytagú sorokból álló menetoszlop. A felsorakozásnál az oszlop első sora mellett jobbról helyezkedett el a zászlóvivő egység.13 A parádék legnehezebb lovas feladata a zászlótartóra hárul. A ló irányítását és féken tartását szolgáló kantárszárak kezelésén kívül a zászló rúdját is biztos kézzel kell tartania. Ez annak ellenére is nehéz feladat, hogy a zászlórúd vége a ken­gyelvas mellé szerelt hüvelybe támaszkodik. A zászlótartó feladat nagy megtiszteltetés, rendszerint magas rangú személyek privilégiuma volt. Ha a lovas igényelte, lovának vezetését, féken tartását a ló két oldalán mene­telő gyalogcsatlósok biztosították, így csak a zászló tartására kellett össz­pontosítania14 (4. kép). 4. kép: Lovasbandériumi zászlóvivők 12 Juhász 1999: 84-85. 13Hetev 1987: 310. 14 Hetey 1987: 309. 36

Next

/
Thumbnails
Contents