Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúszoboszló, 2015)
Történettudomány - Nagy István: „Az üllő és kalapács közé jutottunk…” – Thököly Imre alakja a magyar történetírásban
,AZ ÜLLŐ ÉS KALAPÁCS KÖZÉ JUTOTTUNK... osztrák történészek vádjaival szemben. Károlyi Árpád egyik ilyen írásában96 ezt fogalmazza meg: (Thököly) „Gyöngesége és kapdosása, nagy- ravágyása s rövidlátása eleget ártott a magasztos ügynek, melynek zászlóvivőjéül kente föl egy fensőbb akarat.” Mégis megalapozatlannak tartja az osztrák Klopp nézőpontját: „Fölfogása a sokat hányatott kuruczkirályról az, hogy csalt és rászedett mindenkit, ellenséget és jóbarátot egyaránt s jellemtelenség dolgában méltó vetélytársa a koronás kígyónak XIV. Lajosnak.” Egyértelműen pozitív értékelést kap Thököly abból a szempontból, hogy fegyveres küzdelmével rászorította a Habsburg-kormányzatot a magyar rendekkel való kiegyezésre, mely az 1681. évi országgyűlésen történt meg. Újabban vannak, akik megkérdőjelezik, hogy a rendek ezen a diétán valóban restaurálták hatalmukat (R. Várkonyi), illetve más kutatók a kuruc fegyverek mellett a külpolitikai tényezők kényszerítő erejét emelik ki a kiegyezés kapcsán (Pálffy). Thököly első és máig egyetlen biográfusának értékelését, miszerint Thököly a kis háborúknak volt mestere, az európai diplomácia útvesztőjében azonban nem tudott kiigazodni, sokan fogadták el a XX. században is. Bánlaky József erre az értékelésre alapozva értékelte negatívan Thököly katonai tehetségét, bár valószínűleg ő volt az egyetlen, aki megkérdőjelezte Thököly hadvezéri képességeit. A török szövetség az elmúlt másfél évszázadban végig árnyékot vetett a „kuruc király” megítélésére. A rendi ellenállás vizsgálata szinte mindvégig megmaradt, de némi hangsúlyeltolódással. Már Szekfű Gyula is felhívta a figyelmet, hogy az abszolutizmussal szembenálló rendi ideológia korszerűtlenné vált, és nem segítette elő a török kiűzését. A kutatások az 1960-1970-es években kaptak új lendületet. Ekkoriban helyezték az európai nagypolitika összefüggéseibe a felkelést, valamint az abszolutizmus és centralizáció koncepciójába illesztették azt Benczédi László kutatásai. Újabb koncepció az ezredfordulón jelent meg Thököly értelmezésében Varga j. János kutatásai alapján, napjainkban pedig Pálffy Géza értelmezi újra a Habsburg-ellenes küzdelmeket, Ezek az újraértelmezések már negatívan értékelik Thököly történelmi szerepét, de kétségtelen, hogy jelen vannak pozitív értékelései is (R. Várkonyi Ágnes). A nemzeti-romantikus történelemszemlélet, némileg átalakulva ugyan, de a XX. század végéig éreztette hatását a történetírásban és a 96 Károlyi 1883: 5. 225
