Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)

In memoriam - Piroska Mihály: 70 éves lenne… – Emlékezés Rácz Györgyre

Czifra sztory Az 1956 óta Franciaországban élő világhírű zongoraművész, Cziffra György jó barátságban volt az évekig szintén Párizsban élő, és alkotó Ruzicskay Györggyel. Akiről érdemes tudni, hogy Párizsban Olyan nagyságokkal állított ki mint, Picasso Brage, Lager Sőt nem egy esetben elnyerte a Francia Grand prix díjat, amivel kevés magyar művész dicse­kedhet. Amikor a zongoraművész Magyarországon járt, felkereste haj­dani honfitársát és elidőzött szarvasi műtermében. Egy ilyen látogatás alkalmával a sors úgy hozta, hogy Rácz Gyuri éppen Ruzicskay mester­nél volt egyik képét vitte bírálatra , amikor látogatóba érkezett Cziffra György és felesége Soleika. így ismerkedtek meg Gyurival. Majd évek­kel később, 1972-ben, amikor már Gyuri javában szoboszlói lakos volt, a fürdő környékén hazafelé menet beleütközött a Cziffra házaspárba, és meg sem álltak Gyuri, Gábor Áron utcai műhelyéig. A látogatás másnap megismétlődött, a vége az lett, hogy meghívták a Sanlisi alkotóházukba egy három hónapos ösztöndíjra. Sanlisről mindenképpen érdemes tudni, hogy a Cziffra házaspár egy 13. .századi templomromot újított fel a Fran­cia állam segítségével. Ott egy művészeti központot hoztak létre, fiatal művészek számára zene, képzőművészet, tánc, mindegy csak tehetséges legyen az ifjú művész. "Valahányszor egy fiatal művészt anyagi nehéz­ségek közt látok vergődni, kedvem van segíteni rajta, visszaemlékezve fekete kenyéren és kényszerhallgatásban töltött éveimre"(Cziffra 1950 ben el akarta hagyni az országot, Rákosi pribékjei elfogták, megkínozták a recski táborba internálták, ahol három évig kőbányában dolgozott) Ezért hoztam létre az alapítványt.... -Ez aztán a teteje a dolgoknak Mondta Malraux akkori francia kulturális miniszter, hogy Atilla egyik leszármazottja jöjjön vissza Franciaországba és állítsa helyre az első kirá­lyunk kikiáltásának templomát.- Nos ebbe a felújított kulturális központ­ba hívta Gyurit a Cziffra házaspár. A meghívó rendben meg is érkezett, Gyuri be is adta útlevél kérelmét, amire hónapok múlva sem kapott vá­laszt, és mire a nemleges válasz megérkezett, már betegségének olyan súlyos jelei mutatkoztak, hogy a kórházi kezelés elodázhatatlanná vált. így Fájó szívvel le kellett mondania erről, talán életének sorsfordító lehe­tőségéről. A kapcsolat nem szakadt meg közöttük, ezt bizonyítja a követ­kező évben, 1994-ben jött meghívó a Míró emlékkiállításra kért képet Gyuritól a művész özvegye. A Miró házaspár szoros barátságban volt Cziffráékkal, a Sanlisi kápolna festett üvegablakainak pótlását is a jeles 283

Next

/
Thumbnails
Contents