Bihari-Horváth László (szerk.): A Bocskai István Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúszoboszló, 2014)
Helyismereti írások - Fazekasné dr. Sutus Lenke: A nádudvari Fazekas dinasztia története
A nádudvari fazekasmesterség kezdetét pontosan nem lehet megállapítani, de a Fazekas család emlékezete és az anyakönyvek alapján az 1700-as évek elejére datálható az első Fazekas nevű fazekasmester munkássága. Az adózó népesség 1714-es összeírásakor már szerepel egy Fazekas Mihály nevű jobbágy. Kezdetben nem is fazekasoknak hívták őket, hanem korsósoknak, mivel főleg vízhordó és tárolásra alkalmas edényeket, korsókat, vagyis fennálló edényeket készítettek. De a nádudvari fazekasokon kívül az Alföld más tájegységein is így hívták ezen típusú edények készítőit, szemben a lapos edényeket, tálakat, tányérokat készítő tálasokkal (fazekasnak eredetileg csak a főzőfazekat készítő mestereket nevezték). Több család is dolgozott egyszerre a településen, és egy levéltári irat másolata arról tanúskodik, hogy a földesúri gyűlés úgy határozott, hogy senki nem készíthet a faluban edényt addig, amíg meg nem térítik a földesúmak a határban való agyagbányászás árát. Balázs Sándor Nádudvar története című munkájában megemlíti, hogy az 1820-30-as években a településen lakó fazekasok céhet alapítottak, de az viszonylag hamar fel is bomlott a céhen belüli széthúzás és a kontárokkal szembeni eredménytelen fellépés miatt. így háziiparszerűen dolgoztak, ahogy Fazekas Lajos (1918-1998), gyakran emlegette: „parasztizálás" mellett korongoltak. Vagyis a család tulajdonában lévő földeken mezőgazdasági munkát végeztek és majd csak ősszel és télen foglalkoztak az edénykészítéssel. Az elkészített árut heti piacokon és nagyvásárokban értékesítették. A régen élt fazekasok, de a Fazekas család idősebb tagjai is mindig törekedtek arra, hogy az eladott edények árából földet vásároljanak, és a módosabb gazdák közé kerüljenek. Az 1800-as évek elején Nádudvaron közel száz család foglalkozott fazekassággal, míg az 1852-es iparkamarai jegyzék összesen 48 fazekast tartott nyilván. 1880 és 1890 között már csak 15 dolgozott a településen. A XX. század elején a piaci keresletnek megfelelően az addig csak fekete cserepet készítő családtagok is elkezdtek színes, mázas és festett kerámiát készíteni. Kezdetben párhuzamosan készítették mindkettőt, majd a feketét lassacskán abbahagyták. így következett el az a korszak, hogy az ötvenes években már csak id. Fazekas Lajos (1895-1959) tudott fekete cserepet készíteni. A több száz éven át keresett és jól használható cserépedények iránti vásárlási kedv az 1930-as évektől folyamatosan csökkent, és az '50-es évekre szinte teljesen megszűnt az egész országban (gazdasági válság, világháborúk, fémedények elterjedése) a 263
