Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)
Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és a Rákóczi-szabadságharc
MUlIIIiapIltntiiiiggiig III (BBI^jjPlipBl (Stall 13 az állapotba hozhatja a városokat, hogy „Hazánk szolgálattyára" teljességgel elégtelenek lesznek. Érjék el a követek, hogy Polgár városa „réghi, s mostani sok érdemeiért, a T. Káptalan impetitiójától fel szabadíttasssék, és ... Göncz Várossá példájára contentáltassék." Végül, mivel „Kálló Várossának szép Privilégiumi lévén Fsges Urunk dicsőült Eleitől"... s azon Nemes Város a Pogányság h ellen, ezen Tiszán innen lévő földnek securitássára" mindig igen vigyázott, Kálló városának régi szabadságait állítsák helyre. Kálló ekkor gyakorlatilag a Hajdúkerület nyolcadik városaként szerepelt, de ezt az állapotot a vezérlő fejelem is ideiglenesnek tekintette, nem kis részben a szabolcsi rendek miatt és a Kállay-család állandóan napirenden tartott birtokigénye miatt is. 3 7 Az 1709. ápr. 30-án tartott közgyűlésükben fontos célként fogalmazták meg a protestáns vallás szabadságának biztosítását, amely érthető is, lévén a hajdúvárosok alapvetően református jellegűek. A terhek és egyéb megpróbáltatások súlya alatt nem csoda, hogy a szabadságharc hanyatlásával párhuzamosan a hajdúvárosok épp úgy hajlottak az egyezségre, mint Debrecen városa, s élénken figyelték azt az alkudozást, amely Pálffy és Károlyi között kezdődött éppen a debreceni Komáromi Csipkés György hathatós közreműködésével. Joggal remélhették, hogy a csonkultan is értékes kiváltságaikat a Habsburgok is elismerik, s ez a vélekedés nem bizonyult alaptalannak! A szatmári békekötés után ugyan Polgár hajdújogát nem sikerült megvédeni, s Kálló útja is végképp elvált a hajdúvárosi fejlődéstől, de a békekötésben mégis megemlékeznek a hajdúvárosokról. Ennek 5. pontjában ugyanis kilátásba helyezték, hogy hajdúvárosok helyzetét a jövő országgyűlésen megvizsgálják. S valóban, az 1715-ös országgyűlésen a hajdúvárosokról törvény is születik. Igaz, ezt a törvényt sokan, sokféleképpen értelmezték, de végeredményben mégis azt eredményezte, hogy a hajdúvárosok egysége és maradék kiváltsága megmaradt. III. Károly pedig 1725-ben ünnepélyesen is elismerte az immár hatra csökkent hajdúvárosok megmaradt privilégiumait. 3 8 Összegezve megállapíthatjuk, hogy a hajdúvárosok szerepvállalása a szabadságharcban helyzetükből, anyagi lehetőségeikből következett, s nem volt rosszabb az ország általános áldozatvállalásánál. Rákóczi a történelmi múlt fényében talán többet várt volna katonai tekintetben tőlük, akárcsak Kossuth 1848 őszén, de meg kell állapítanunk, hogy az adott körülmények közt az elvárható 3 7 HBML IV. A. 502 .a. 1.510-513.1 3 8 Közölve Szendrey I. Hajdú-szabadságlevelek i.m. 72
