Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Juan Cabello - Simon Anna: A böszörményi református templom falkutatása. Kísérlet a templom vázlatos építéstörténetének ismertetésére egy be nem fejezett kutatás nyomán

JUAN CABELLO - SIMON ANNA A böszörményi református templom falkutatása (KÍSÉRLET A TEMPLOM VÁZLATOS ÉPÍTÉSTÖRTÉNETÉNEK ISMERTETÉSÉRE EGY BE NEM FEJEZETT KUTATÁS NYOMÁN.) A templom a Bocskai-tér enyhén kiemelkedő részén áll. Az egységes megje­lenésű, neoromán stílusjeleket magán hordozó, támpillérekkel tagolt - ke­let-nyugati tájolású - templom nyugati oldalán hétszintes, órapárkányos, erőteljes torony emelkedik, melynek földszinti terét csehsüveg boltozat fedi. Északi és déli (hosszanti) falainak keleti és nyugati végeihez egy-egy (azaz, összesen négy) karzatfeljáró („lépcsőház") csatlakozik. Homlokzatait díszítő sávos vakolatarchitektúra egyhangúságát alig-alig oldják a félköríves lezárású, profilos szemöldökdísszel ékesített „emeleti", valamint a „földszint" élszedett téglalap alakú ablaknyílásai. A hajót függőlemezekből, élszedésekből, hornyokból, vala­mint fél, illetve félhengerekből, továbbá ívsorból összeállított erőteljes főpárkány és (ívsor nélküli) övpárkány díszíti. A karzatfeljárók bejárati ajtónyílásait a hom­lokzati sík elé ugratott, felül ívsoros párkánnyal záródó rizalitok tengelyébe képez­ték ki. A tereket megvilágító ablaknyílásai egyenes lezárásúak, a kávák külső oldalát élszedéssel zárták le. A bejárati ajtókat a toronyaljba, a keleti végén kapcsolódó előcsarnok és a karzatfeljárók terébe alakították ki. A téglalap alaprajzú épületet bádoggal fedett nyeregtető borítja. A templombelső egyetlen térből áll, nyugati, valamint keleti végén egy-egy karzattal, melyeket a karzatfeljárók felől lehet megközelíteni. (A keleti karzat eme­letes.) Az oldalfalakat fehér meszelés borítja. Mennyezete kazettás kiosztású. A szószék, a támlás Mózes-szék és Úrasztala a tér déli oldalán, közvetlenül a fal előtt helyezkedik el. Összegezésképpen elmondható, hogy - a közkeletű nevén „Ócska" templom­kén ismert - épület alap- és térelrendezése, valamint tömege egységes építkezés nyomán született meg. Homlokzatait díszítő, fehérre meszelt vakolatarchitektúrá-

Next

/
Thumbnails
Contents