Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Prím József - Szabó István: Hadik András gróf szablyájának rekonstrukciója

A hántolóknak, vésőknek borotvaélesnek, tühegyesnek kell lenniük. Erről mindig a mester gondoskodott, saját maga fente, élezte azokat. Általában, ha nem csorbult ki elég volt egy „olajkövön" megfenni. Erre a nagyon finom szemcsézetű kőre 1-2 csepp olajat cseppentettek, hogy ne kopjon gödrösre használat közben, mert akkor nem lehetett szabályos síkot csiszolni vele.

1

4 Ha letört egy darab a szerszámból, akkor óvatosan meg kellett köszörülni, úgy hogy ne melegedjen fel túlságosan, nehogy kilágyuljon az edzett acél. Ezért mindig hűteni kellett. A simítóreszelőknek és a hántolóknak is a felület íveihez kellett igazodnia. A vésőknek és a hántolóknak apró forgácsokat kellett leválasztaniuk az anyagból. Ezt csak akkor tudták, ha azokat tökéletesen megfenték, és a megfelelő szögben tartva használták. A kész díszítést akkor mondták befejezettnek, ha már a fényezésen is túl voltak. A fényezéshez tükörfényesre polírozott, különböző profilú acélokat használtak, melyek befértek a legkisebb résbe, ívbe is. A tűziaranyozások felületén ún. vérkövekkel végezték a fényezést. Ezek általában fanyéllel ellátott achátok, jáspisok voltak, magas fényűre csiszolva. Ezekkel addig dörzsölték a felületet, míg tükörfényt nem kaptak. A HADIK-SZABLYA REKONSTRUKCIÓJA Hadik András szablyájának rekonstrukciójánál a munka az eredeti szablya

15 tanulmányozásával kezdődött. A fegyver az ún. „fringia", a XVIII. század első felében kialakult jellegzetes magyar szablyatípus egyik díszes változata. Ilyen típusú szablyákat elsősorban a huszártisztek használtak. Egyszerűbb változataikat a császári-királyi hadsereg magyar gyalogsága, és elvétve még a határőr ezredek tisztjei alkalmazták. Már kialakult rajtuk a markolatkengyelnek nevezett kézvédő pánt, amely az egész században uralkodó forma lesz a magyar szablyáknál. Az elnevezés máig vitatott, legvalószínűbb a török eredet, mely az exportra szánt pengéket jelöli. A Hadik-szablya egyélű, ívelt pengéjű, mindkét oldalán homorulattal könnyített, ami erősen megnövelte rugalmasságát. Kevésbé erőteljes fokéllel van ellátva. Állapota ép, jó megtartású. A kard a hüvelyben nagyon nehezen mozog, ami a fa összeszáradásának tulajdonítható. A pengén, a korábbi korrózió miatt kialakult kisebb sötét színű „kráterek" találhatók. A felirat és a többi véset aranyozva volt, ami már csak nyomokban maradt meg. 1

4 HALMÂGYI Szabolcs - RIEDL Lóránt 1986. 58. p. 1

5 A szablya keleti eredetű fegyver, az avarok hozták először Európába. A honfoglaló magyarok fegyverei között is megtalálható, bár nem minden harcosnak volt ilyen fegyvere. A honfoglalás utáni századokban a nehéz nyugati fegyverek egy ideig háttérbe szorították, és csak a könynyűlovasság újjászületésével a törökök elleni harc idején, a XV. században terjedt el ismét. 219