Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)

Szekeres Gyula: Bocskai István „hiányzó" kultuszképei. Avagy, gondolatok és kiegészítések a „vidéki gyűjtemények" ismertségének hiányáról és okáról

így van ezzel Bihardiószeg (ma Románia) kicsiny közössége is, aki felvállalta immáron több éve, hogy megemlékezik a Bocskai-szabadságharc első győze­delmes csatájáról, A kultuszképződés egyik legfőbb ismérve éppen az „edetidőbe" való visszatérésnek az igénye, miként a profán világból az esemény újrajátszásával, annak újraélésével immár a szent, eredetidőbe lépünk. A hagyo­mányozódás ezen ösztönös népi gyakorlata, akár tudattalanul is erősíti a kultusz már meglévő elemeit. A kultuszteremtődés valódi helyszínei, mindig a belsőből fakadnak, önszerveződők, ezért maradandók. A kierőszakolt, vagy a népre felül­ről ráerőszakolt „hagyományok" mindig is önkioltók maradnak, mert az elődök hagyományában, tudatában nincsenek meg a gyökerei. Gyökeret pedig csak úgy ereszthet, ha a magban sűrűsödött csírakezdemények a megfelelő táptalajba kerülhetnek. így, akár évszázadok múlva is újrateremtődnek a megbúvó kultusz elemei, ahogy Bihardiószeg lakosai újrajátsszék Bocskai első győzedelmes csa­táját, úgy Petrucz József által évente új és újabb festményben - újrakeltve - örö­kítődik meg a győzedelmes csata minden mozzanata: „Petz generális (sic!) Bocs­kai István előtt."2006. (24. kép), illetve: „Bocskai és a hajdúk felsereglése az egyedi erődnél."2007. (25. kép) 178

Next

/
Thumbnails
Contents