Szekeres Gyula szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 11. (Hajdúböszörmény, 2008)
Nagy Sándor: A Hajdúkerület és bíróságainak viszontagságos esztendei a XVIII-XIX. században
ne ni ni: g lia üt IIS Oll Dil BD 0 = « ÍHl^py gtlttlii f*. A gondviselés őrködjék szegény meglátogatott hazánk felettZ" 5 3 Sillye úgy ítélte meg, hogy az igazságszolgáltatás működésének biztosítása végett a tisztviselőket mindaddig nem képes állásukban maradásra bírni, amíg az Adóhajtó Bizottság a kerületi és városi tisztviselők zaklatását és néhányuk lakóházának katonai erőszakkal történt megszállását, holott adótartozásuk nincs, nem szünteti meg. Ezért 1861.november 30-án a Böszörményben működő Adóbehajtó Bizottsággal közölte, hogy a király parancsa folytán a Hajdúkerület közigazgatását továbbra is ő vezeti és a legfelsőbb rendelet szellemében arra kérte a Bizottságot, hogy minden vonakodás nélkül a városi és kerületi tisztviselőket a megszállás alól mentse fel. Arra az esetre, ha a Bizottság ennek a megkeresésének a teljesítését megtagadná, kérte, indokolt nyilatkozatát írásban küldje meg, hogy azt legfelsőbb helyre teendő felterjesztéséhez indokoló csatolmányul használhassa. 5 4 Pálffy Mór helytartó a főkapitány november 28-i jelentésére utalással, november 30-án arra utasította a főkapitányt, figyelmeztesse a városi és kerületi tisztviselőket, hogy munkájukat teendőik átadásáig és felmentésükig kötelesek folytatni. Ha azonban hivatalukat korábban elhagyják, nemcsak az ebből eredő károkat kötelesek megtéríteni, hanem ezenfelül mint engedetleneket és a felsőbb parancsok megszegőit megbüntetik őket. Egyúttal közölte, hogy a főkapitány által a közigazgatás fenntartására igényelt költségek kiutalása iránt a helytartótanács azonnal intézkedik. 5 5 Sillye 1861. december 8-án jelentette a helytartónak, egyelőre akként intézkedett, hogy a kerületbeli leköszönt városi tanácsokat és képviselő testületeket helyeik visszafoglalására és hivatalaiknak a közszolgálat és igazságszolgáltatás tekintetéből tovább folytatására felszólította. Ez eredményes volt. Felhívásának engedni, hazafiú kötelességüknek ismerték el. Ami pedig a kerületi tisztikart illeti, annak tagjait december 14. napjára rendelte be magához s ez is hasonló kedvező eredménnyel kecsegtet, írta a főkapitány. 56 Annak nincs nyoma, hogy ezen a napon a kerületi tisztek megjelentek a Székházban. Ez nem is valószínű, mert a főkapitány éppen december 14-én kért fel 10 kerületi tisztet és a hat város főhadnagyát, hogy december 19-én délelőtt 10 órakor jelenjenek meg a Kerületi Székházban a Hajdúkerület ügyei feletti tanácskozáson. 5 7 5 3 Uo. 665/1861. A kancelláriától érkezett 17017.sz. rendelet nincs az iratoknál, tartalmát a főkapitány november 30-án a városi tanácsokhoz küldött intézkedésének fogalmazványából ismerjük. 5 4 Uo. 664/1861. 5 5 Uo. 55.686/1861. 5 6 Uo. 55.686/1861. 5 7 Uo. 56 725/1861. 135