Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NYAKAS MIKLÓS: H. Fekete Péter kiadatlan sajtótörténete

72 Nyakas Miklós: H. Fekete Péter kiadatlan sajtótörténete nevet viselő intézményt, amely 1950-ben a Hajdúsági Múzeum nevet vette fel, s amelynek éléről a Rákosi - korszak alatt elmozdították, s amelyet majd az 1956os forradalom után egészen 1962-ig vezetett. Eredeti szándékommal ellentétben - hely hiányában - nincs módom átfogó, értékelő bevezető tanulmányt írni. Azt azonban el kell mondani, hogy H. Fekete Péter igen jó megfigyelő volt, széleskörű helyismerettel rendelkezett. Következetes önműveléssel kellő régészeti és néprajzi szakismereteket szerzett. Néprajzi és helytörténeti munkáinak értékét a gondos megfigyelés, az aprólékos leírás, a jól hasznosított helyismeret adja meg. Eletének különösen jelentős területe volt az újságírás, amelyhez kora fiatalságától kezdve vonzódott. 1927 - 1937 között szerkesztette a Hajdúböszörmény című lapot, majd 1935-36 között pedig a Bocskay Népét, amely a hajdúböszörményi református egyházközség lapja volt. Innen adódik mély érdeklődése a város sajtótörténete, a helyi hírlapírás múltja iránt. Mozgatórugójának gyökereit valószínűen abban is keresnünk kell, ahogyan 1937-ben elmozdították a Hajdúböszörmény éléről. A későbbi történeti kutatás hálás lehet ezért az elhatározásért, hiszen H. Fekete Péter számtalan olyan mozzanatot tudott, számos olyan szereplőt ismert, amelyet a későbbi kutatóknak már nem állt módjában ismerni, lévén az jobbára személyes élményanyag. Sajtótörténete ezért sajátos műfaj, a történeti feldolgozás módszertana erősen keveredik visszaemlékezés jellegű részekkel, s ez különösen szemléletesen érzékelhető az 1920-as, 1930-as évek leírásánál. Ez önmagában is indokolja a mű közkinccsé tételét. Szándékai szerint a hajdúböszörményi hírlapírás száz évét óhajtotta feldolgozni, s ez összeesett szerkesztői megbízatásának végével, amelyet így mintegy korszakhatárnak tekintett, oly annyira, hogy a tényleges száz évet egy fél évvel megtoldotta, hogy az egybeessen aktív szerkesztői tevékenysége befejezésével. Az impresszumnak szánt címlap szerint a munkát 1945-ben fejezte be, de ténylegesen bizonyítható, hogy azt 1958-ban még egyszer átnézte, bizonyos változtatásokat, kiegészítéseket végzett rajta. A leltári szám szerint 1963-ban került valamilyen formában a Debreceni Egyetemi Könyvtár tulajdonába, s jelenlegi ismereteink szerint ez az egyetlen ismert példány. El kell azt is mondanunk, hogy H. Fekete Péternek más, kéziratban maradt nagyobb terjedelmű írása nem ismeretes, s ez cáfolja azt a kortársi vélekedést, hogy kéziratban több munkája maradt az utókorra. Ha voltak is ilyenek, nem maradtak ránk. Valószínű, hogy halála után elkallódtak. Az anyag közzétételénél fontos szempontnak tartottam, hogy minden olyan kézírásos bejegyzést feltüntessek, amelyet a szerző utólag hajtott végre a kéziraton. Néhány esetben H. Fekete Péter maga is jegyzetekkel látta el művét. Ezeket is természetesen lábjegyzetként kezeltem, s vastagon szedve elkülöníttettem az általam megadottaktól.