Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NAGY SÁNDOR: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete ellen elkövetett bűncselekményekben. 1861-1871

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 267' megakadályozása szándékosan, erőszakkal történt és a hullát a halál bekövetkezte után lökték a kút gödörbe. A tényállásból a törvényszék azt állapította meg, hogy B. Kis István meggyilkolása „nem valamely indulat felhevülésből történt véletlen esetlegesség, hanem az emberi természet levetkezésével több éveken keresztül érlelt tervnek és vérfagyasztó hideg elhatározásnak szándékos műve volt, mely mellett nem áll semmi enyhítő körülmény, mert a tilos szerelmi szenvedély már magában is bűn, mely a család életét megmérgezte s feldúlta". Martonosi vallomásában azt adta elő, hogy amikor B. Kis éjszaka hazament, őt káromkodások között emlegette, s ez dühösségre ragadta. Ezt az állítását azonban a törvényszék nem fogadta el valónak, mert egyfelől B. Kis né határozottan állította, hogy miután férje hazaérkezett, szó nélkül lefeküdt. Másfelől, amikor B. Kis hazatért, Martonosit nem találta a feleségénél, ebből pedig az következik, hogy bármennyire gyűlölte volna is Martonosit, éppen akkor nem volt oka arra, hogy őt szidalmazva emlegesse, de még ha úgy lett volna is, ahogy Martonosi állította, a férji jogába tilos beavatkozás feletti méltó harag szavakban kitörésével a gyilkosság lélektanilag még ez esetben sem lenne indokolt. „Ezek folytán a bűnösség, mégpedig egyenlő beszámítást érdemlő bűnösség, mind a két vádlottra nézve kimondatik azért, mert a vádlottnőre terhesebb beszámításnak tekintendő azon körülmény, hogy ő a férje elvesztésében forog, míg Martonosi csak idegent ölt meg, ezen bűnének mérvét felemeli az, hogy a megfojtásnak ő volt a fő tényezője, míg a nő abban csak közvetve működött". Ennélfogva a törvényszék mindkét vádlottat hóhér pallosával a helyszínen, a vámospércsi határban végrehajtandó halálra ítélte azzal, hogy mivel az orvosi bizonyítvány szerint a nő terhes állapotban van, reá nézve a végrehajtást a magzat világra hozása s a betegágyból felépülése idejéig felfüggeszti. Vádlottak az 1863 december 31-én kihirdetett ítélet ellen fellebbezéssel éltek. A fellebbviteli ítéletek A Királyi Tábla 1864. június 30-án a következők szerint ítélt: „Vádlottaknak mind az illető tanúvallomásokkal, mind pedig a felderített ténykörülményekkel mindenben összehangzó önvallomásai által, a periratokban teljesen beigazolva lévén az, hogy ők több évek óta tiltott szerelmi viszonyban élvén, B. Kis Istvánné férje meggyilkolását egymás közt már régebben elhatározták és azt a kérdéses éjjel közös akarattal, orozva végre is hajtották. Ennélfogva vádlottak az előre eltökéllett szándékkal elkövetett orgyilkosság bűntettében bűnösök lévén, az eljáró törvényszéknek ítélete azon módosítás-