Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

SZEKERES GYULA: Kovácsmesterség Hajdúböszörményben A patkolás - A patkolás és szerszámai

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 161 kecske körme. Ezért is engedték kicsit feljebb a patkót, hogy a szaru túlérjen 16 rajta. Erre a részre csak akkor húztak kápát, ha a ló bevágós. Még egy esetben készítettek ide kápát. Ha a ló hegyfaltipró, patájára a kötés­nél egy ujjnyi vastag kápát forrasztottak, amit 5 ujjnyi szélesre húztak. A két szélét lenyújtották a pata alakjához, ez védte meg a pata hegyfali részét a kopás­tól. A kápákat az üllő szögletes végén húzták ki. A patkó kötésének hegyét az ül­lő szélére tették, itt egy ütéssel megakasztották. Ezt úgy formálták meg, hogy a patkó hegyét pontosan az üllő szélére fektették, miután megakadt, a kalapáccsal húzva ütötték, - fontos volt, hogy a kápázáshoz kissé domború fejű kalapácsot használjanak. A kápák szélességét mindig a kötés nagyságára készítették, a ma­gasságát pedig ennek felére. Készítettek még belülkápás patkót is, itt a kápát a két saroktámasz mellé, be­lülről tették. Ezzel a szűkült patákat fokozatosan ki tudták tágítani. Itt a kápák szerepe a gyógyítás és nem a patkó elcsúszásának megakadályozása. A patkó szarufelőli külső részét lereszelték, hogy a fény mázréteg a patán ne hasadjon meg. Ha a szaru külső, kemény rétege a patkóval érintkezik, akkor az a terhelésnél könnyen berepedhet. A PATKOLÁS ÉS SZERSZÁMAI A patkolás, ahogy a mesterek mondják: - „egy szükséges rossz." Ez a kettős­ség több hátrányos, ugyanakkor több előnyös tulajdonságában mutatkozik 17 meg. A patkolás hátránya, hogy a patát patkóval a földtől megemelik, ezáltal a sza­rutalp nem érintkezik a talajjal. A patát a patkóval nem egyenlő magasságban emelik fel, - főként a sarkaspatkókkal - ezáltal a pata meredekebb lesz. A patko­lással és szegezéssel a pata természetes mozgását akadályozzák, ami a pata fo­kozatos szűkülését eredményezi, a szaruállományt pedig minden egyes szegezés rongálja. Előnyös tulajdonságait két részre bonthatjuk. A patkolás az utak kövezésével szükségessé vált, mert egyébként a pata hamar elkopna. A különböző gyógypatkókkal a láb, illetve a pata betegségeit, elváltozásait kellően korrigál­18 hatják. 16 Lásd: Bevágós lóra való gyógypatkó. 17 VÖ.: EISENMAYER Sándor 1864. 43. p. 18 A gyógypatkókról és patabetegségekről bővebben lásd: SZEKERES Gyula 2000. 113-145. p.

Next

/
Thumbnails
Contents