Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

SZEKERES GYULA: Kovácsmesterség Hajdúböszörményben A patkolás - Kovácsműhely és berendezése

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 147 kétszermosott kovácskőszenet mindig locsolták. Mikor már a szén teteje is élénkülni kezd, akkor a vizes csóvával a tetejét belocsolják. Ezzel beleszorították a meleget, a szén teteje fekete lett, összeállt, belsejében magasabbra emelkedett a hőfok. Két fajtát használtak, a kovácsüllőt és a szarvasüllőt. A kovácsok mindig 8090 kg-os üllőt használtak a lakatosok már 150-200 kg-ost is, de ezen a patkót nem lehet kialakítani. A szarvasüllön készítették a szalmahúzóhorgot, a kútostor kankaríkját, különböző köpűket, és a kisebb-nagyobb karikákat is ezen formálták meg. ÜLLŐ Az üllőt olyan tőkére helyezték, amit 40 cm-re a földbe ágyaztak, így a föld 5 feletti része 60 cm-re állt ki. Lehetőleg minél keményebb fából készítették, főként tölgyfából. Régen, vadkörtefából, mert ennek a húzása még tökélete6 sebb. 1. munkafelület 2. kerek üllőszarv 3. szögletes üllőszarv 4. négyszögletes lyuk 5. kerek lyuk Az üllőt csak a mai időkben rögzítik a tőkéhez, régebben úgy helyezték el, hogy forgatni lehetett. A tüziember a kohó és az üllő között állt, s ha éppen az üllő szarván akart dolgozni, akkor azt a részt fordította maga felé. Nem ő ment hol ide, hol oda. Az üllő elfordítását az tette lehetővé, hogy az üllőtőke egyharmad részébe egy erős vascsapot ütöttek, erre ment rá az üllő alsó lapján kiképzett lyuk. A vascsapot úgy helyezték el, hogy az üllőnek a füle a forgatás közben 7 , sem érhetett túl a tőke szélén. így vált lehetővé, hogy a kovács, - a kohó és az üllőtőke közötti 120 cm-es helyen állva - minden munkát és alakítást el tudott Vö.: BOROSS Marietta 1974. 115. p. 6 Vö.: SZABÓ György 1954. 130. p. 7 A kovácsmesterségröl készült korabeli metszeteken is jól látható az üllő eltolt helyzete a tőkén. Vö.: SZABÓ György 1954. 129. p. 18. ábra.