Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NYAKAS MIKLÓS: H. Fekete Péter kiadatlan sajtótörténete

136 Nyakas Miklós: H. Fekete Péter kiadatlan sajtótörténete 4. Protestáns Tanítók Lapj a 16 1 161 E szaklap Hódmezővásárhelyen indult meg 1890-ben, a szerkesztést 1893-ban Dobó Sándor hajdúböszörményi református elemi iskolai tanító veszi át, s ettől kezdve hajdúböszörményben nyomja Szabó Ferenc, illetőleg Maróczi M. József nyomdája. Jogutódja névváltoztatással a Protestáns Tanítók Lapjának, 1894-től 1897. év közepéig Dobó Sándor hajdúböszörményi elemi iskolai tanító szerkeszti, s legin­kább Hajdúböszörménybe is nyomják. 1903-ban az újra éledt Tanítók Lapja is­mét Dobó Sándor szerkesztésébe kerül, s ott marad 1922-ig, amikor Dobó főszer­kesztő lesz, és az marad 1923. év közepéig, ekkor ismét mint felelős szerkesztő jegyzi a lapot 1931-ben bekövetkezett haláláig. Ez idő alatt a lapot Hajdúböször­ményben nyomják. Dobó halála után azt nyomják rá a lapra, hogy „Negyven évig szerkesztette Dobó Sándor", ez azonban nem felel meg a történeti valóságnak, bár kétségtelen, hogy Dobó neve pár évtizeden át szinte összeforrott a lappal. 1901-02, szerkesztette Sólyom Antal hajdúböszörményi református iskolai ta­nító. (A 6. sorszámmal itt H. Fekete P. felvette a Tanítók Lapja 1903 és 1904. és 1910. közötti évinek leírását, de ezt áthúzta, s az itteni adatokat beépítette a Tanítók Lapja leírásába. Ld. 5. sorszám. Ny. M. ) 16 1 Bibliográfiai leírása Korompainé 1973. c. munkájából érthetően hiányzik. 16 2 Bibliográfiai leírása Korompainé 1973. 751. tétel 271. old. 16 3 Bibliográfiai leírása Korompainé 1973. 676. tétel 246. old. Egybe vette a Reformá­tus Tanítók lapjával. 5. Tanítók Lapja. 162 6. Református Néptanítók Lapja. 163

Next

/
Thumbnails
Contents