Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 10. (Hajdúböszörmény, 2001)

NYAKAS MIKLÓS: H. Fekete Péter kiadatlan sajtótörténete

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2001 119 kudarccal végződött, (Bakóczi Endre főszerkesztősége véget ért, neve lemaradt a lapról.) 12 4 A lap évfolyamán állandóan foglalkozik a Hajdúhét ügyével, s felveti a Város­erdőn létesítendő tüdőbeteg szanatórium tervét is a mellett, hogy minden helyi közérdekű dologról állandóan bő tudósítást hoz, Görbe fésű rovatában pedig bátor szókimondással ostoroz minden közéleti ferdeséget és gyarlóságot. írók ez évfolyamban Szálkay Antal, Kövér Elek, Lovass Gábor, dr. Kövér Sándor, dr. Sarkadi Nagy János, dr. Széli Pál, L. Szabó Imre, Szabó Károly, /: bók :/ Király Jenő, Veres Ferenc, 12 > stb. a felelős szerkesztőn kívül. XLVII: évfolyam : 1937. év . A lap (egyedüli és pedig) 12 0 felelős szerkesztője H. Fekete Péter. Az évfolyam első félévéről írunk még, erről is csak azért, mert bár túl vagyunk a helyi hírlapirodalom félszázadán, ez a lel év még hozzátartozik ahhoz a régimhez, amely tíz évvel ezelőtt kezdődött, s amely tíz évet nem akar­tunk derékon kettészakítani a pontos ötven évhez való ragaszkodás kedvéért. Tet­tük ezt annál is inkább, mert éppen ez a tíz év. mely 1937 első felével lezárul, volt nemcsak a Hajdúböszörmény, hanem az egész hajdúböszörményi hírlapirodalom történetének legegységesebb, legállandóbb korszaka, amikor állandóan egy felelős szerkesztő irányította a lapot változatlan tervszerűséggel, s ugyanazon szerkesztői felfogással, s e tekintetben még a lap főszerkesztői néha ellenkező felfogásának sem tett engedményeket. A lapot e tíz év alatt állandóan egységes és irodalmi színvonalon tartotta a felelős szerkesztő, a mellett , hogy sohasem engedte azt át törtető személyek vagy más klikkek magánérdekei szolgálatába, - ellenkezőleg, mindenekkel és mindenkivel szemben gyakorolta megfélemlítés nélkül a jogos és tisztes kritikát. A félév végén a felelős szerkesztő távozását a laptól az idézte elő, hogy a rész­vénytársaság eddigi nagy részvényesei, akiknek a felelős szerkesztő bizalmi embe­re volt, részvényeiket egy új érdekeltségnek eladták, s ezzel a (Hajdúböszörmé­nyi) 12 7 Nyomda Részvénytársaság és a (Hajdúböszörmény) c. lap vezetésétől visszaléptek. A lap félév alatt elsősorban a Hajdúhét eszméjének valóra váltásáért tesz so­kat, ezen kívül felemeli szavát a polgári leányiskola új épületben való elhelyezésé­ért is. A Görbe fésű rovat, melynek cikkeit ez évben is a felelős szerkesztő írja, 12 4 A zárójelbe tett rész H. Fekete P. utólagos kézírásos beszúrása. 12 5 Veres Ferenc = Hajdúböszörmény, 1908 - Budapest, 1983. Feltaláló, költő, festő, a közélet iránt elkötelezett személyiség. A helyi szakmunkásképző névadója. V.ö. Bagossiné 0. Szabó Katalin 1997. 12 6 A zárójelbe tett rész H. Fekete P. utólagos kézírásos beszúrása. 12 7 Ez és a következő zárójelbe tett rész H. Fekete P. utólagos beszúrása.

Next

/
Thumbnails
Contents