Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)

Szekeres Gyula: Szekérvasalás Hajdúböszörményben - A vastengelyes szekér vasalása

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve. 1999 89 A nádalás ráverését mindig a tövéről kezdték. A ráverőnek úgy kellett állnia, hogy a kalapács éle a tengely vállát kikerülje. A stumlinál kezdve a nádalást, fokozatosan haladtak az ütésekkel a tengely vége felé. A nádalást sohasem tudták egy meleggel megcsinálni, teljes elkészültéig 3-4 hiccet is adni kellett a tengelynek. A nádalás következtében a tengelycsap megnyúlt, ezért azt ki kellett egyenlíteni, illetve a nádalás folyamán kimaradt egyharmad részt - ami vékonyabb maradt -, a végén még összetömörítették. A tengelycsap a zömítéssel megkapta a kellő vastagságot és az ezzel járó rövidüléssel az eredeti hosszát is. Ilyenkor nagyon nagy figyelmet szenteltek arra, hogy a tengely végén lévő lyukak össze ne menjenek, ha ezek mégis deformálódtak, akkor kidornizták őket az eredeti négyszögletes alakra. Ha a tengely a tövére kopott, akkor általában a sájmját nyalta el, így azt is meg kellett nádalni. Ha nem volt rajta nagy kopás, akkor a nádalásnak a végét előre úgy képezték ki, hogy az ütközővállra is ráhajoljon. Ha a stumlin lévő kopás olyan mérvű, hogy nem lehetett egyszerre nádalni, akkor a tengelycsap megnádalása után egy félpatkó alakú vasat raktak a lekopott vállra és ezt tűzből ráforrasztották. A tengely nádalása az ügyesség, s a nagy gyakorlat mellett segédeszközt is igényelt, mivel a tűziember nem tarthatta és forgathatta egyszerre a néhol 50 kgos tengelyt, ezért egy jancsi elnevezésű vasbakra fektették a tengely egyik végét, mivel csak így tudták azt megfelelően forgatni. Kerékvasalás A kerék bevasalását több fázisban végezték. Először a kerékgyártótól a kovácshoz került kiesztergált kerékagyakat kellett kívül-belül tőkarikákkal ellátni. A tőkarikák szélét a küllő csaplyukaitól 5 léniával kintebb helyezték, hogy megfelelő nagyságú hely maradjon a küllők vállainak. A karikákat összeforrasztották, halványpirosra melegítve felütötték az agyra, majd gyorsan lehűtötték, hogy ne égesse be a fát. Ezek után a kerékagy visszakerült a kerékgyártóhoz, aki beküllőzte a kereket és ráverte a talpakat. A talpat a kerékgyártónak facsappal kellett felütni, mivel ha vaslemezt ütött bele az a ráfhúzásnál megakadt és a talp könnyen meghasadhatott.