Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)

Nagy Antal. A hajdúböszörményi erdő madárvilága. 1985-1990 - A böszörményi erdőn kimutatott madárfajok listája és azok státuszának értékelése

A Hajdúsági Múzeum Évkönyve. 1999 19 59. Búbosbanka (Upupa epops): Szőlő- és gyümölcsöskertek, beékelődő lakott területek, tanyák, irtások tuskósorainak rendes fészkelője volt. Dr. Sóvágó M. öreg fák alatt, a gyökerek között is többször találta fészkét. Egy érdekes mennyiségi adata: 1975 aug. 03-án 17 példányból álló csapatát figyelte meg a Városerdő egyik irtásán. (Sóvágó, M. 1988) 60. Nyaktekercs (Jynx torquilla): A szőlőskertek odvas gyümölcsfáinak szórványos fészkelőjeként ismertük meg. Az erdőre táplálkozni járt. Tavaszi és őszi vonulása alkalmával jóval gyakoribb volt. (Jellegzetes hangja könnyen elárulja ezt a harkályfélét). 61. Hamvas küllő (Picus canus): Dr. Sóvágó M. 54 év alatt mindössze 8-at észlelt, az őszi-téli kóborlási időszakban. (Sóvágó, M. 1988). Mi 1987. 04. 04-én észleltük először e faj jelenlétét Dr. Endes Mihály társaságában a természetvédelmi oltalom alatt álló gyöngyvirágos-tölgyesünk területén, ahol később megtaláltuk fészkét (egy beteg kocsányos tölgy odvában, kb. 3 m magasan), itt költött is éveken keresztül. A fajt kiemelt figyelemmel kezeltük. Télen kóborol az erdőn. (A kérdéses fa egy egészségügyi gyérítés alkalmával el lett távolítva). 62. Zöld küllő (Picus viridis): A területen nem költött, de kóborlásai alkalmával felbukkant az erdő belsejébe is, elsősorban télen és tavasszal. 63. Fekete harkály (Dryocopus martius): E faj tipikus példája az alkalmazkodóképességnek. Hazánkban aránylag ritkának számított, míg az utóbbi 20 évben jelentős területeket hódított meg. Legszembetűnőbb ez az Alföldön, ahol korábban nem volt ismeretes. 1986-ban már megfigyeltem erdőnkön: a Monostori-erdő felől nyomon kisérve évről évre követhető volt térhódításának iránya. Erdőnkben, nyárfában költött, de a téli időszakban éjszakázásra is felhasználta odúját. 1989-ben legalább 3 pár költött a területen. 64. Nagy fakopáncs (Dendrocopos major): Gyakorinak mondható, jellegzetes költőfaja volt az erdőnek. Odúi megtalálhatóak voltak minden fafajban. (Ebben az időben olvastam, hogy tavasszal, a fatörzs kopogtatásával „be lehet hívni" a harkályokat: kipróbálva a módszert előbb 2 pár, majd 1 pár, aztán megint 1 pár repült a közelbe, de izgatottan kezdett kiabálni a szürke küllő is; máskor, pl. kis fakopáncsot sikerült odacsalnom). 65. Balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus): A szőlő- és gyümölcsöskertekben, valamint az azokkal határos erdőrészekben költött. Létszáma jóval kevesebb, meg sem közelítette az előző fajét. 66. Közép fakopáncs (Dendrocopos medius): Szórványosan mutatkozott az erdőn; egy alkalommal (1987-ben) sikerült költés közben (odúban) is megtalálni, ami nem azt jelenti, hogy rendszeresen költött is az erdőn.